Mol
Februárban csökkent a magyar tőzsde forgalma és a BUX is
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,2 százalékos csökkenéssel, 44 780 ponton zárta a februárt, a részvénypiac februári összforgalma pedig 151 milliárd forintot tett ki, ami jelentős visszaesés a januári 205 milliárhoz képest. A napi átlagforgalom 7,5 milliárd forintra csökkent az előző havi 9,3 milliárd forintról - közölte a BÉT.
Jó eredménnyel zárta a tavalyi évet a Mol
A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 1773,9 milliárd forint (4,7 milliárd dollár) volt tavaly az előző évi 1071,9 milliárd forint (3,53 milliárd dollár) után - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A magyar tőzsde forgalma nőtt, a BUX csökkent 2022-ben
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacán 3700 milliárd forint értékben kereskedtek 2022-ben, meghaladva az egy évvel korábbi 3270 milliárdot, a BUX index pedig 13,7 százalékos csökkenés mellett 43 793,8 ponton fejezte be az évet.
Új üzletágvezetőt nevezett ki a Mol
Marton Zsombor lesz a Mol kutatás-termelés üzletágának (upstream) ügyvezető igazgatója - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Értékesítik az Alteót, a Mol az egyik vevő
Részesedést szerezhet a Mol-csoport az Alteo energetikai szolgáltató és kereskedő vállalatban - közölte a Mol által a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A kormány 95 százalékos extraprofitadót vetett ki a Molra
A kormány 95 százalékos extraprofitadót vetett ki a Molra, az erről szóló rendeletmódosítás szerdán éjjel jelent meg a Magyar Közlönyben.
A kormány kedd 23 órától kivezette a benzinárstopot – íme, az árak
A hétfőn hatályba lépett kőolajszankciók után két nappal a kormány - a Mol javaslatára - a benzinárstopot megszünteti - jelentette be kedden késő este Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója.
Mol: újraindult a Dunai Finomító, de ezzel nem oldódnak meg az ellátási problémák
A Mol a karbantartás után ugyan újraindította a százhalombattai Dunai Finomítót, de a teljes kapacitás elérése több hetes folyamat, egyik napról a másikra nem oldódnak meg az ellátási problémák, ahhoz az importnak is helyre kellene állnia a jelenlegi pánikvásárlások és készletfelhalmozások mellett - jelentette be a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a Kossuth Rádióban.
Vecsési olajmező: az MNB megbírságolta a Molt
A jegybank ötmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Mol Nyrt.-re, mert a cég a vecsési kőolajmező feltárásával kapcsolatos hírt nem a tőkepiaci működés szempontjából irányadó jogszabálynak megfelelően és felületeken tette közzé - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
143 magyarországi benzinkutat vesz át az ORLEN
Piacra lépett Magyarországon az ORLEN-csoport, összesen 143 hazai töltőállomást vesz át.
Novemberben tovább erősödött a BUX, nagyot drágult az OTP
Erős hónapon van túl a Budapesti Értéktőzsde: az első számú indexe, a BUX index 45 984,2 ponton zárt, ami októberhez képest szignifikáns, 12 százalékos növekedés.
Kőolajat talált Magyarországon a Mol
Jelentős mennyiségű kőolajat talált a Mol Vecsés határában, 2100 méter mélyen. A társaság júliusban kezdett kutatófúrásba a területen, ahol a szükséges tesztek elvégzése után bebizonyosodott, hogy eddig ismeretlen kőolajmezőt sikerült felfedezni.
Alulteljesített a BUX az európai piacokhoz képest
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 340,48 pontos, 0,84 százalékos csökkenéssel, 40 091,49 ponton zárt hétfőn.A részvénypiac forgalma 4,8 milliárd forint volt, a vezető...
Új ügyvezető igazgató a Mol Magyarország élén
Bacsa Györgyöt, a Mol-csoport stratégiai ügyvezető igazgatóját nevezték ki a Mol Magyarország ügyvezető igazgatójának - közölte a vállalat.
Lemondott az INA magyar igazgatótanácsi elnöke
Annak ellenére, hogy Fasimon Sándor, az INA horvát olajipari vállalat igazgatótanácsának elnöke nem vett részt a közelmúltban nyilvánosságra került gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélésekben, felajánlotta lemondását az igazgatótanács éléről - közölte a cég.
Újraindult a Barátság vezeték, hamarosan Magyarországra is érkezik olaj
Újraindult a Barátság vezeték, csütörtökön Magyarországra is megérkezik a kőolaj - közölte a Mol.
Fizetett a Mol, újraindulhat a Barátság kőolajvezeték
A Mol egyeztetést folytatott az ukrán és az orosz féllel a Barátság vezeték újraindításáról, és átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat - közölte a társaság.
Felelős tankolást kér a Mol – hetekre elegendő a tartalék
A jelenlegi üzemanyagpiaci helyzetben felelős fogyasztói magatartásra van szükség ahhoz, hogy mindenkinek jusson elegendő üzemanyag. A Barátság vezetéken néhány napja szünetel a kőolajszállítás, de ez a helyzet jelenleg közvetlenül nem okoz ellátási problémát, mert a Molnak több hétre elegendő tartaléka van - közölte a Mol.
Kimagasló eredménnyel zárt a Mol a második negyedévben
A Mol-csoport a második negyedévben 483,7 milliárd forint újrabeszerzési árakkal becsült "tiszta" EBITDA-t (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményt) és 372,8 milliárd újrabeszerzési árakkal becsült "tiszta" üzleti eredményt ért el - olvasható a társaság jelentésében.
Csendes volt a július a magyar tőzsdén – emelkedett a BUX
A Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe, a BUX júliusban 41 805,3 ponton zárt, 6,5 százalékot emelkedett az előző hónaphoz képest.A BÉT közölte: a magyar részvénypiacot...
Friss
A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett
A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett; a gyártás és építés 2010-es években elért sikere után a következő évtized a fejlesztésekről szól.
A mesterséges intelligencia a magyar gazdaság kitörési pontja lehet
A mesterséges intelligencia (MI) a magyar gazdaság kitörési pontja lehet, a kormány ezért arra törekszik, hogy az ország digitalizációs felkészültsége a térség legjobbja legyen.
Sikeresen megújult az adóhatóság
Az adóhatóság sikeres, teljesítette a megújulás, szemléletváltás feladatát.
Versenyképesség megtartásában szerepet játszanak a szolgáltatóközpontok
A magyar gazdaság versenyképességének megtartásában megkérdőjelezhetetlen szerepet játszanak az üzleti szolgáltatóközpontok.
Hírek
Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel
Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,
Európa rájött, hogy védenie kell magát
Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.
A game-streaming mellett bejött a vegán bor
Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.
Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt
Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum
Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.
Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár
A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.
Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos
Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.
Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér
A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.
A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban
Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.
Gazdaság
OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban
Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban
Gyengült csütörtök reggelre a forint
Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Alulteljesített a magyar tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.