Az élelmiszerlánc biztonságát a gyökerétől, tehát a növényvédelemtől kell garantálni. Éppen ezért a növényorvosok szakmai naprakészsége nem csupán tudományos, hanem a társadalmi érdek is.
Jelentősen alábecsülték a méhpusztulásra kifejtett hatását, a mezőgazdaságban használt növényvédőszerek veszélyességét. A szerek keveréke jelentősen növeli a méhek elhullását - vélik kutatók a Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban.
A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).
A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek