Kistelepülések boltjainak támogatására 8 milliárd forint keretösszeggel pályázat indul néhány héten belül a Magyar falu program keretében - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Ácsteszéren.
A 2020-ban megkezdett földértékesítési program folytatásaként összesen több ezer darab, 10 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet meg eladásra a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) szeptember elején - jelentette be az Agrárminisztérium.
Az Év Digitális Faluja címre ismét négy kategóriában pályázhatnak az innovatív digitális megoldásokat alkalmazó, ötezer főnél kisebb lélekszámú települések a mai naptól egészen szeptember 9-ig - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Több mint 8 milliárd forinttal 94,8 milliárd forintra nőtt a TOP (Területfejlesztési Operatív Program) Plusz Békés megyében felhasználható keretösszege - közölte a Békés Megyei Önkormányzat.
Megduplázza létszámát Magyarországon az Aldi informatikai szolgáltatásokat végző leányvállalata, az Aldi International IT Services Kft. (AIIS). A vállalat 300 olyan informatikai munkahelyet hoz létre, amelyek jó része otthonról is ellátható feladatokból áll.
Megszületett a döntés a Nemzeti Újrakezdés Program II. pályázatairól. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kifejtette: Magyarország Kormánya 2011-től biztosítja a külhoni magyar szervezetek működésének, fejlesztésének, eszközbeszerzésének, illetve rendezvényeinek és programjainak pályázatok keretében történő támogatását.
Csütörtöktől a 18 éves európai fiatalok újra pályázhatnak az ingyenes vasúti bérletekre, az Európai Unió DiscoverEU nevű programja keretében idén 35 ezer vasúti utazási igazolványt osztanak ki - közölte az Európai Bizottság.
Hétfőn megnyílt a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervhez kapcsolódó 400 millió forint keretösszegű pályázat második szakasza. A februárban indított programnak köszönhetően négy-ötszörösére növekedhet az elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárok száma Magyarországon - jelentette be Steiner Attila, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.
Az UNICEO idén is meghirdeti a Live Communication díjat, hogy a vállalatok, szakmai szervezetek stratégiájába illeszkedő, "élő kommunikációs" megoldásokat, rendezvényeket elismerje, hiszen minden rendezvénynek komoly szerepe van a cégek stratégiai, marketing és HR céljainak elérésében.
A kormány 30 milliárd forintos keretösszeggel elindítja a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programot - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
A kistelepülési önkormányzatok, az egyházközségek és az iskolafenntartó tankerületi központok mellett hétfőtől az ötezernél kevesebb lakosú településeken működő civil szervezetek is pályázhatnak a Magyar falu programban - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Tízmilliárd forinttal folytatódik a zöldgazdaság területén működő vállalkozások technológiai fejlesztéseinek támogatása a Zöld Nemzeti Bajnokok program keretében. A pályázat előminősítésére szerdától lehet jelentkezni - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
A gazdálkodók január 31-ig pályázhatnak "A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése" elnevezésű felhívásra - jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
A kormány 140 milliárd forinttal két új pályázatot indít a vidéki településeknek az energiahatékonyság növelése és a turizmus fejlesztése érdekében - jelentette be a pénzügyminiszter.
A vállalkozásokat segítő pályázatok az év végén sem állhatnak meg: 100 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetnek a kis- és középvállalkozásoknak - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
Elindult hazánk eddigi legnagyobb szabású, lakosságot érintő zöldítési projektje, amelyben napelemes rendszerek telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítéséhez lehet forrást igényelni - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Jövőre ismét 70 milliárd forint forrásra lehet pályázni a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.
A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.
Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.
A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek