A keresetek emelkedésének májusban mért lassulása könnyen átmenetinek bizonyulhat, az újranyitás eredményeként várható munkaerőhiány és az összetétel-hatás kifutásával - kommentálták a legfrissebb adatokat az elemzők.
Májusban 8,2 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbihoz képest. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 431 600 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 287 000 forint volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Az idei évben a korábban prognosztizált 4 százalék helyett 4,3 százalékos gazdasági növekedést vár a GKI, de jövőre már 3 százalék alá lassulhat a bővülés - mondta Vértes András, a gazdaságkutató elnöke a cég negyedéves előrejelzését ismertetve.
Azonnali sokkhatást okozna a brit gazdaságban a brit európai uniós tagság megállapodás nélküli megszűnése a brit jegybank, a Bank of England kormányzója szerint.
A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.
Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.
Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.
A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.
A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek