Az előző napi nagy, közel másfél százalékos emelkedés óvatos korrekciójaként vegyes indexekkel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
Márciusban jelentősen nőtt a BÉT részvényforgalma, 282,8 milliárd forintra emelkedett az előző havi 193,6 milliárd forintról és meghaladta a tavaly márciusi 244,4 milliárd forintos adásvételt is.
Csökkenő forgalomban mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a héten, a BUX 41 683,78 ponton zárt pénteken, 271,97 ponttal, 0,65 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
Emelkedtek az irányadó tőzsdeindexek New Yorkban pénteken, az előző naphoz hasonlóan az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról érkezett kedvező hírek javították a hangulatot.
Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, a gazdasági növekedés lassulása miatt fokozódó aggodalmakat nem tudták ellensúlyozni a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalások jelentős haladásáról szóló hírek.
Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, miközben Pekingben folytatódtak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások, de a gazdasági növekedés lassulásától való félelmek makacsul kitartanak és fékezik a kockázatvállalási hajlandóságot.
A következő kamatdöntő ülést jövő hét kedden tartja a Magyar Nemzeti Bank, ahol az Equilor várakozása szerint 50 bázispontos kamatvágásról határozhatnak.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek