Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács hivatalosan is elfogadta az Oroszország elleni legújabb, immáron tizenegyedik szankciócsomagot, amelynek többek között az a célja, hogy megakadályozza a Moszkva ellen korábban bevezetett szankciók végrehajtásának megkerülését - közölte a testület.
Az Európai Unió felvette az orosz Wagner csoportot és a RIA FAN nevű médiacsoportot az Ukrajna területi egységét, önállódását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető cselekményekért felelősekkel szemben bevezetett szankciós listájára. A magánhadsereget a Putyin szakácsaként emlegetett Jevgenyij Prigozsin vezeti.
Az uniós vállalatok úgy kerülik meg az Oroszország elleni szankciókat, hogy harmadik országokon keresztül bonyolítják le üzleti ügyeiket. Most a német gazdasági miniszter véget akar vetni ennek, méghozzá egy dán modell segítségével.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen, valamint Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai képviselője hivatalosan is bejelentette a testület új javaslatát az Oroszország elleni, immár tizedik szankciócsomagra vonatkozóan.
Az Európai Unió politikai és katonai vezetőket érintő szankciókat fog elfogadni, az új megszorító intézkedések Vlagyimir Putyin orosz elnök propagandistáit is megcélozzák majd - közölte az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az Európai Tanács soron kívüli csúcsértekezletén.
Az Európai Unió tovább szigorítja az Oroszországgal szembeni szankciókat az Ukrajna elleni orosz támadás első évfordulóján - mondta Olaf Scholz német kancellár a szövetségi parlamentben, a Bundestagban.
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásban az Oroszországgal szembeni tízedik szankciós csomag elfogadását sürgette, amely egyebek mellett teljes embargót vezetne be az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagokra.
Az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács fél évvel, 2023. július 31-ig meghosszabbította az Oroszország egyes gazdasági ágazataira vonatkozó korlátozó intézkedéseket.
Az európai uniós tagállamokat tömörítő Tanács pénteken elfogadta a kilencedik uniós szankciós csomagot Oroszországgal szemben, válaszul az Ukrajna ellen indított háborúra, a megszorító intézkedések az orosz gazdaságot és a háborúért, annak támogatásáért felelősöket célozzák.
Vlagyimir Putyin egyetlen terve sem valósult meg, aki pedig megpróbálja kijátszani az EU közös külpolitikáját, kudarcra számíthat - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár a szövetségi parlamentben (Bundestag).
Teljes egyetértés várható az Oroszországgal szemben az ukrajnai háború miatt bevezetendő kilencedik európai uniós szankciós csomag ügyében - mondta az osztrák külügyminiszter.
Az Európai Unió Oroszország ellen hozott szankcióinak a saját gazdaságára gyakorolt hatása eddig csupán néhány konkrét ágazatra korlátozódott - derül ki az EU végrehajtó szerve által készített értékelésből, amely szerint túlzók a szankciókkal szembeni magyar kritikák.
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács új szankciócsomagot fogadott el Oroszországgal szemben, válaszul a kelet-ukrajnai Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon megye illegális annektálására - közölte a brüsszeli testület.
Magyarország kivételeket kapott az Európai Unió mindazon újabb szankciós intézkedései alól, amelyek sértették volna a magyar érdekeket és veszélyeztették volna hazánk energiaellátásának biztonságát - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az Európai Bizottság kereskedelmi korlátozásokat is tartalmazó nyolcadik szankciós csomag elfogadására tett javaslatot Oroszországgal szemben, tekintettel arra, hogy Oroszország "folytatja az Ukrajna elleni agressziót" - jelentette be Ursula von der Leyen.
Európa jobban szenved az ukrajnai háborúra válaszul kivetett korlátozásoktól, mint Oroszország, ezért el kell felejteni a nyolcadik szankciós csomagot, az ugyanis csak tovább mélyítené a nehézségeket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Közgyűlés magas szintű hetén, New Yorkban.
Az Európai Unió szankciói érvényben maradnak, az EU továbbra is határozottan fel fog lépni Oroszországgal szemben, "ebből nem engedünk" - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az unió helyzetét értékelő éves beszédében.
Korlátozó intézkedéseket vezet be az Európai Unió Viktor Janukovics volt ukrán elnökkel és fiával, Olekszandr Janukoviccsal szemben, válaszul az orosz katonai agresszióra - döntött az Európai Tanács.
Az Európai Unió újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszország ellen bevezetett gazdasági szankciókat, mivel nem történt előrelépés a minszki megállapodások végrehajtásában - közölte az uniós Külügyi Tanács.
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek