Kezdőlap Címkék VESZTESÉG

VESZTESÉG

Körkép: terjed a járvány, szenved a turizmus

Érzékeny veszteség az idegenforgalomban a kínai utazók elmaradása. Nagyok azonban a regionális különbségek.

Deutsche Bank. Nagyobb a veszteség az előre láthatónál

Jelentős, az elemzők által vártnál is nagyobb veszteségről jelentett tavalyról a komoly átalakítást végrehajtó Deutsche Bank.

Boeing: milliárdos veszteség – dollárban

Több mint kétmilliárd dolláros veszteségbe lökte a Boeinget a 737 MAX típus két légikatasztrófája és az azok nyomán bevezetett repülési tilalom tavaly.

Hiába a rekord, veszteséges maradt a Tesla

Rekordszámú autót gyártott és szállított le a Tesla, ám ez csak arra volt elég, hogy az előző negyedévinél kisebb veszteséggel zárja az idei második negyedévet.

Sokba kerül az átalakítás a Deutsche Banknak

Jelentős, 3,15 milliárd eurós veszteségről jelentett a komoly strukturális átalakításokat végző Deutsche Bank.

Dízelbotrány – Veszteségbe fordult a Daimler

Előzetes számításai szerint komoly veszteséggel zárta az idei második negyedévet a Daimler. A Mercedeseket is gyártó vállalat figyelmeztette a befektetőket.

Mentőövet kapott a Vapiano – a hazai éttermeket nem érinti a válság

Banki hitelek és fő részvényeseitől kapott tőkejuttatás formájában megkapta a működésének fenntartásához szükséges 30 millió eurós pénzügyi támogatást az olasz ételspecialitásokra szakosodott német Vapiano étteremlánc a dpa hírügynökség értesülése szerint.

Veszteséget termelt az Osram – a lassuló autóipart okolják

Az autóipari keresletcsökkenés miatt romlott a német Osram világítástechnikai vállalat negyedéves eredménye a cég legfrissebb mérlegbeszámolója szerint.

MNB: 7,41 százalék az önkéntes nyugdíjpénztárak 10 éves átlaghozama

A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján az önkéntes nyugdíjpénztárak elmúlt tíz évi, záró vagyonnal súlyozott átlagos nettó hozamrátája 7,41 százalék volt, vagyis 4,67 százalék infláció feletti reálhozamot értek el a tavalyi visszaesés ellenére.

Veszteséggel zárja ’18-at a General Electric

A General Electric Co (GE) azzal számol, hogy egy részvényre jutó korrigált nyeresége a folyó üzleti évben 50-60 cent lesz, és a társaságnak "komplex de világos" kihívásokkal kell szembenéznie" - mondta Larry Culp, a GE elnöl-vezérigazgatója.

Veszteséges negyedévet könyvelt el a Ryanair

A bér- és kerozinköltség jelentős emelkedése miatt 68 millió eurós üzemi veszteséget jelentett a Ryanair-csoport a december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévéről. 

Brexit – teherforgalom. Egyetlen percnyi vámvizsgálat, többnapos várakozás

Csaknem egyhetes torlódást okozhatna a Doverbe vezető utakon, ha egy percnél alig hosszabb ideig tartó vámvizsgálatnak vetnék alá a kontinensre átkelő teherjárműveket.

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...