A Neumann János Egyetemért Alapítvány nem fogadja el az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elmarasztaló jelentését - közölte az alapítvány csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint az...
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) több budapesti kínai étterem hatósági ellenőrzése során súlyos élelmiszerbiztonsági és higiéniai szabálytalanságokat tárt fel, amelyek miatt elrendelte a vendéglátó egységek azonnali bezárását.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy román furgon rakterében, szűk ládákban és ketrecekben összezsúfolva 38, közegészségügyi kockázatot jelentő pulykát és pávát.
Meghaladta a 10 milliárd forintot a sikeresen pályázók számára átutalt támogatások összege a gazdasági társaságok járműflottáinak zöldítését ösztönző kiíráson. Több mint 2300 cég kapott eddig átlagosan 3,8 millió forintot mintegy 2600 tisztán elektromos személyautó, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához.
Gyengült a forint csütörtök reggelre az euróval és a svájci frankkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, a dollár ellenében viszont jegyzése alig változott.
A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban 100 friss diplomást vesz fel ,hogy Kelet-Közép-Európa egyik legstabilabb energiavállalatánál kezdjék meg szakmai pályafutásukat.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének kezdeményezését követően az energiaügyi miniszter az ország teljes területére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot, március 1-jei kezdettel.
A magyar üdítőital-piac egy ikonikus szereplővel bővül: a Traubisoda ismét elérhetővé válik a hazai fogyasztók számára. A 100 százalékban magyar tulajdonú Márka Üdítőgyártó Kft. 2025 elején megszerezte a legendás szőlőízű üdítő gyártási és forgalmazási jogát, így biztosítva a termék visszatérését a boltok polcaira.
Gyógyszerek, romlandó áruk, gyártáshoz szükséges alapanyagok – leggyakrabban ezek az áruk érkeznek repülővel a hazai cégekhez, vagy indulnak tőlük külföldre. Sokszor a nagyon drága termékeket is gyorsabb és biztonságosabb repülővel szállítani. A hazai cégek leginkább Kínából importálnak árut, de az exporttevékenység is jelentős.
Az Audi Hungaria Zrt.8,611 milliárd euró (3426,7 milliárd forint) árbevételt ért el 2024-ben, ami 491 millió euróval (195,4 millió forint) kevesebb, mint 2023-ban.
A Mol új kőolajmezőt talált a Dunántúlon, Somogysámson határában. A múlt év decemberében elvégzett kutatófúrás során 1250 méteres mélységben találtak az olajkincsre.
Még idén közvetlen légijáratot indít a Wizz Air Budapest és Mumbai között a hét minden napján, és ezt hamarosan a magyar és az indiai főváros közötti összeköttetés követheti
Csaknem háromszázmillió forint európai uniós támogatás keretében újulnak meg közterületek, és valósul meg a helyi parkerdő fejlesztése a baranyai Villányban.
A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásának és fejlesztésének lehetőségeiről egyeztetett Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke Palkovics Lászlóval, a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztossal.
A profitplafon hatására a múlt péntekihez képest 10 és 30 százalék közötti mértékben, vagy akár 40 százalékkal is csökkenhettek egyes élelmiszerek árai a boltokban
A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.
A projekt az időjárásfüggő, megújuló alapú villamosenergia-termelés, elsősorban a naperőművek, dinamikus felfutásából adódó kihívásokra ad választ a fizikai hálózatfejlesztéseket kiegészítve.
A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.
A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek