Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Domokos László: itt az idő, hogy költekezzünk
No menu items!

Domokos László: itt az idő, hogy költekezzünk

Domokos László. Fotó: MTI/Kovács Attila

Aki csak teheti, pótolja be elmaradt beruházásait, utazásait, vegyen részt szabadidős eseményeken, ugyanis a társadalmat a válság révén komoly sokk érte, amit ki kell heverni – javasolja az Állami Számvevőszék elnöke.

Domokos László a Magyar Nemzetnek hangsúlyozta: a költségvetés évközi elfogadása járványmentes viszonyok között a kiszámíthatóságot jelenti, fél évet adva a lakosságnak és a vállalkozásoknak a felkészülésre. Arra, hogy az érintettek az állami döntésekhez igazíthassák saját terveiket. A mindennapok most, a járvány miatt a szokásosnál is több bizonytalanságot hordoznak magukban, ilyenkor felértékelődhet minden olyan mozzanat, amely a biztonságot, a tervezhetőséget segíti. Éppen ilyen az ország költségvetésének korai elfogadása. Ha valaki – legyen szó az államról vagy egy családról, egy cégről – előre tervez, a pénzét megfontoltan, hasznosan költheti el – mondta a számvevőszék elnöke.

Ismertetése szerint a jövőre tervezett állami bevételek 97 százalékban teljesen megalapozottak. Lényeges pont ez: a 2015 előtti időkben a bevételek 70-80 százalékát nem, vagy csak részben találta megalapozottnak a számvevőszék, vagyis a kormányzat a mostani, bizonytalanságokkal teli időszakban sokkal pontosabban tervezte meg az állam jövő évi működését, mint előtte. Fontos elem az is, hogy a törvénytervezet teljesíti az alaptörvény elvárását, vagyis jövőre mérséklődik az államadósság bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított mértéke. S bár a kiadások között akadnak kockázatos elemek, összességében rugalmas költségvetés lesz a jövő évi, olyan, amely mind a két forgatókönyvre felkészül.

A 2022-es költségvetés több fontos jóléti intézkedést is tartalmaz, de ezek mind valamilyen konkrét célt szolgálnak, tehát – alkalmazva a pártpolitika szókészletét – nem osztogatásról van szó.

Személyi jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 évnél fiatalabbak, a változtatás fő célja, hogy a fiatalok legális körülmények között kezdhessék meg pályájukat. Érdemi béremelést kapnak az egészségügy szereplői, a fizetésnövekedés egyrészt ellensúlyozza a hálapénz kivezetését, másrészt szerepe lehet abban, hogy hazatérjenek a magyar szakemberek külföldről. Eközben megmaradnak a lakástámogatások, ami a gazdasági fellendülés szempontjából sem mellékes, s újra fizet 13. havi nyugdíjat az állam. Utóbbi juttatás abban segíthet, hogy az idősek könnyebben kezelhessék a járvány őket érő hatásait. S valójában a mostani időszak legfontosabb pontja éppen ez – mondta.

A magyar társadalmat – ahogy a világ összes többi társadalmát is – egy éve megbéklyózza a válság. Az államnak, ha teheti, áldoznia kell az életszínvonalat javító juttatásokra: ha a gazdaság felvette a kellő fordulatszámot, ha beindultak a hosszabb távú fejlesztések, s ezek után is van felhasználható keret, a kormánynak Domokos László megítélése szerint adnia kell.

Mint mondta, a magyar társadalmat hatalmas sokk érte a járvánnyal és a nyomában járó lezárásokkal. Az anyagi károk nem voltak túlzottan súlyosak, a gazdasági visszaesés kisebb volt a becsültnél. A társadalmat ezzel együtt is alaposan próbára tette a válságidőszak, ami – ha van kellő fedezet – alapos indoka lehet bizonyos állami juttatásoknak, az állampolgárok ugyanis ezt egyszerűen megérdemlik, hiszen kitartottak a nehéz időkben.

De a társadalom tagjai maguk is változtathatnak egy időre a hozzáállásukon. A járvány alatt sokan félretettek, tartalékoltak, s ezt helyesen tették. Most azonban megfelelőnek mutatkozik az idő arra, hogy elhalasztott vásárlásaikat, elmaradt nyaralásaikat bepótolják, szórakoztató szolgáltatásokat vegyenek igénybe, vagyis éljenek a visszakapott szabadsággal, és érezzék jól magukat – fogalmazott Domokos László.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.

A vártnál erőteljesebben nőtt az Alphabet negyedéves nyeresége és bevétele

A bevétel 18 százalékkal, 113,83 milliárd dollárra nőtt 96,47 milliárd dollárról.

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
Hirdetés

Hírek

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...