Kezdőlap Gazdaság Donald Trump "gazdasági forradalomnak" nevezte a héten bejelentett új amerikai vámrendszert
No menu items!

Donald Trump “gazdasági forradalomnak” nevezte a héten bejelentett új amerikai vámrendszert

Donald Trump elnök “gazdasági forradalomnak” nevezte a héten bejelentett új amerikai vámrendszert szombaton.

Az elnök Truth Social internetes közösségi oldalán tett bejegyzésében kifejtette, hogy fenntarthatatlan volt az, ahogyan az Egyesült Államokat kereskedelmi partnerei, köztük Kína kezelte.

“Mi voltunk az az ostobák, akik tehetetlenül tűrik a korbácsot, de eddig és ne tovább” – fogalmazott az elnök.

Donald Trump azt hangoztatta, hogy nem lesz könnyű, de az Egyesült Államok győzni fog, és az eredmény történelmi lesz. A munkahelyek és vállalkozások számának példátlan növekedését ígérte, azáltal, hogy azok visszatérnek az országba. Megismételte, hogy már több mint 5 milliárd dollárnyi új befektetésről született bejelentés, és tovább növekszik.

Az elnök még pénteken szintén közösségi oldalán közölte, hogy rendeletet írt alá, amelyben 75 nappal meghosszabbítja a TikTok működését, azaz ennyivel kitolja azt a törvényi határidőt, ameddig a kínai tulajdonos, a ByteDance számára előírták, hogy eladja amerikai érdekeltségét.

“Reméljük, hogy jó hiszemben folytatjuk a munkát Kínával, amely – úgy értesültem – nem nagyon örül a viszonossági vámunknak, ami szükséges a méltányos és kiegyensúlyozott kereskedelemhez Kína és az Egyesült Államok között” – fogalmazott Donald Trump.

Elemzők szerint a TikTok-ról szóló egyeztetés része lehet egy szélesebb, vámokról szóló megállapodásnak.

Hétfőn a vámokról is szó lesz Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök tervezett washingtoni látogatásán, amikor ismét találkozhat Donald Trumppal. Az amerikai vámrendelet az Izraelből érkező árukat 17 százalékos behozatali teherrel sújtja.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás