Kezdőlap Pénzvilág Váltani kell! Készpénz? Átutalás? Kriptopénz?
No menu items!

Váltani kell! Készpénz? Átutalás? Kriptopénz?

A készpénzhasználat visszaszorítását hozhatja az azonnali átutalások rendszere, de a jövőben több megoldás is kiválhatja a most ismert fizetési módokat.

Az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című műsorában Varga Lóránt, az MNB főosztályvezetője és Szabó Dávid, a Hold Alapkezelő alapkezelője beszélt erről.

Az azonnali átutalások rendszere azt jelenti, hogy az év minden napján maximum öt másodpercen belül teljesülnek a megbízások. Ehhez a bankoknál és a központi elszámolóháznál is fejlesztésekre van szükség, amelyek nagyjából elkészültek és január óta tesztelés alatt állnak. Az ügyfelek a tervek szerint 2020 márciusától kezdhetik majd el használni a rendszert – derül ki az Alapblog beszélgetést idéző összefoglalójából.

Szabó Dávid

Szabó Dávid szerint a magyar gyakorlatban nagy jó, hogy a bankoknak kötelezően át kell állniuk az azonnali átutalásra, mert önmaguktól hajlamosak ellenállni az innovációnak.

A másik pozitívum, hogy nálunk öt másodperc a limit, míg van, ahol csak tíz, és a várakozási idő kellemetlen lehet egy pénztárnál sorban állva.

A kriptopénzek rámutattak az agyonszabályozott, nagy tőkeigényű, oligopol bankpiacnak, hogy ha az azonnali átutalás egy decentralizált rendszeren tud működni, akkor a centralizált, klasszikus pénzrendszerben ez sokkal könnyebben megoldható kell legyen.

Varga Lóránt

Varga Lóránt szerint a verseny mellett még a technológiai fejlődés és az ennek nyomán átalakuló, egyre inkább valós idejűnek mondható fogyasztási szokások azok, amelyek a bankrendszert gyorsuló innovációra ösztönzik.

A pénzügyi innovációnak a négy alaptípusa van, 1. amely a régi banki struktúrát használja, csak ügyesebben, gyorsabban, olcsóbban; 2. amelyek a fogyasztói élményen javítanak, például a 30 éve létező bankkártya-technológiát alkalmazza, de a felhasználóbarátabb mobiltelefonon; 3. amelyek teljesen megkerülik a régi struktúrát, amire a kriptovilág a legjobb példa; és végül 4. a klasszikus rendszer felturbózása, mint az azonnali utalási rendszer.

A készpénznek sok  az előnye. Gyors, kényelmes, 0-24 órában rendelkezésre áll és a fogyasztó egyébként téves érzékelése szerint még ingyenes is a használata. A pénzügyi rendszernek ezekkel kell versenyeznie.

Szabó Dávid szerint sokak számára ijesztő, hogy egy központi hatóság minden tranzakciójáról tudjon. Nem véletlen, hogy olyan országokban nagyon alacsony a készpénzhasználat aránya, ahol az emberek megbíznak a központi hatóságokban (ilyenek a skandináv országok), miközben olyan technológiailag és gazdaságilag szintén fejlett országokban, mint Németország vagy Japán, nagyon ragaszkodnak a készpénzhez, mert rossz történelmi tapasztalataik vannak.

Mindenféle pénzek – a sikerre törnek

Szabó Dávid szerint a készpénzhasználat visszaszorításnak egyik nagy gátja, hogy a kormány az MNB ajánlása ellenére sem vezette ki a lakossági átutalásokat terhelő tranzakciós illetéket. Varga Lóránt szerint a három kritérium, amely a készpénzhasználat visszaszorításához szükséges az, hogy jól működjön az azonnali fizetés infrastruktúrája, kényelmes legyen a használata, és végül változzon meg a költségstruktúra. Ezen valóban sokat segítene például a bankszámlák esetében egy csomagjellegű általánydíj az átutalások számával vagy összegével arányos banki díjak helyett.

Jelenleg Magyarországon a bankok a GDP egy százalékát is beszedik a pénzforgalmi szolgáltatások díjában évente, de a verseny több szempontból elhozhatja az egyre olcsóbb bankolást. A PSD2 is ebbe az irányba hat, hiszen ha a bankoknak fintech szolgáltatók számára hozzáférést kell biztosítaniuk a számlainformációinkhoz, akkor több cég tud majd versenyezni azért, hogy rajtuk keresztül és a lehető legolcsóbban intézzük a banki tevékenységeinket. A kriptovilág egyik nagy előnye, hogy ezek a „szolgáltatások” a legalapvetőbb sajátosságai közé tartoznak.

Varga Lóránt szerint az azonnali átutalás előnye a különböző innovatív megoldásokkal szemben, hogy kizárja a zárt rendszerek létrejöttét, így egy megoldás (applikáció) elég bármely fizetési helyzet megoldásához. Szerinte a bankkártya ideje azonban még korántsem járt le, a készpénzhasználat elkerülésének még mindig az a leggyorsabban növekvő módja, igaz, ez a növekedés nem tartható fenn a végtelenségig. Pláne, mivel már rendelkezésre áll az a technológia, amely ugyanazt a szolgáltatást tudja nyújtani egyszerűbben és olcsóbban a bankkártyák nélkül.

Szabó Dávid szerint a bankkártyacégek nagy előnye a már kiépített hálózatuk, amivel nehéz versenyezni, bár a Facebook által bevezetni szándékozott fizetési eszköz (coin) jó helyzetben van hozzá.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.