Hirdetés
Kezdőlap Tudomány E-cigaretta - öl, butít és nyomorba dönt?
No menu items!

E-cigaretta – öl, butít és nyomorba dönt?

Feltárták a kardiológusok azokat a molekuláris mechanizmusokat, amelyek előidézik az elektromos cigaretta ér-, agy- és tüdőkárosító hatását. Állítják: tévhit, hogy az e-cigaretta a hagyományos cigaretta egészséges alternatívája.

Thomas Münzel

Az e-cigaretta annyira veszélyes és annyira hozzá lehet szokni, hogy fontolóra kell venni betiltását” – hangsúlyozta Thomas Münzel professzor, a németországi Mainzi Egyetem Orvostudomány Központja kardiológiai osztályának kutatója, a European Heart Journal című folyóiratban megjelent tanulmány vezetője.

A professzor szerint különösen a fiatalokban kell tudatosítani az e-cigaretta veszélyét. Emlékeztetett arra, hogy az amerikai járványügyi központ (CDC) adatai szerint az Egyesült Államokban 3,6 millió fiatal szív e-cigit, 2018-ra egyetlen év alatt 78 százalékkal nőtt számuk. Az e-cigaretta, amelyet azért fejlesztettek ki, hogy segítsen a dohányzásról való leszokásban, a fiatalok körében trendinek számít, nikotinaddikcióhoz vezet még azok körében is, akik korábban nem dohányoztak – tette hozzá.

Nem engedhetjük meg, hogy egy teljes nemzedék hozzászokjon a nikotinhoz” – idézte a professzort a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

Münzel professzor kutatócsoportja 20 egészséges dohányozónál vizsgálta, hogy milyen hatással van az e-cigaretta gőze a véráramlásra a kar verőerében, mérték a véráramlást dohányzás előtt, majd 15 perccel egy e-cigaretta gőzének belélegzése után. Megmérték azt is, hogy mennyire merevedett meg az artéria.

Párhuzamos kutatásukban 151 egeret tettek ki e-cigaretta gőzének, egy, három és öt napon át napjában hatszor 20 percre.

Azt találták, hogy már egyetlen e-cigaretta elszívása a dohányzóknál növelte a pulzust és megmerevítette az artériákat, és azok belhámja, az endotélium nem működött rendben.

Nemcsak a tüdőt, az ereket és az agyat is károsítja

Az endotélium a felelős azért, hogy megfelelő legyen az erek tágulása és összehúzódása, megvédi a szöveteket a mérgező anyagoktól és szabályozza a gyulladást és a véralvadási folyamatokat. Az endotélium rossz működése szív- és érrendszeri betegségeket okoz.

Az egérkísérletek eredményei kimutatták, hogy az erek – köztük az agyban és a tüdőben lévők – károsodásáért a NOX-2 enzim a felelős.

Ez az enzim szerepet játszik a szervezet baktériumok elleni védelmében és a szabadgyökök és az antioxidánsok közötti egyensúlyhiány, az oxidatív stressz folyamatában.

Ezen tanulmány eredményei azonosítottak számos molekuláris mechanizmust, amelynek révén az e-cigaretta károsíthatja az ereket, a tüdőt, a szívet és az agyat. – Fontos, hogy azonosítottuk a NOX-2 enzimet, amely közvetíti az e-cigaretta összes hatását az agyba és az érrendszerbe, és azt találtuk, hogy az akrolein vegyület, amely az e-cigarettában lévő folyadék gőzzé válásakor keletkezik, aktiválja az NOX-2 károsító hatásait – hangoztatta a professzor.

Adataink azt jelzik, hogy az e-cigaretta nem a hagyományos cigaretta egészséges alternatívája, mivel állítólagos biztonságossága nem garantált. Ráadásul nincs semmilyen tapasztalatunk az e-cigaretta hosszú távú használatának mellékhatásairól – tette hozzá.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mivel magyarázható a munkaerőpiaci átrendeződés?

A szakember hangsúlyozta, hogy a feszes munkaerőpiac miatt a hazai gazdaságnak várhatóan hosszú távon is szüksége lesz vendégmunkásokra.

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Energetikai tanácsadási szolgáltatásokra kérhetnek támogatást vállalkozások

A támogatási kérelmeket a vali.hu honlapnján keresztül, a program oldalán lehet benyújtani május 2-án 12 órától.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.