Kezdőlap Pénzvilág Elemzők az érintetlenül hagyott kamat hatásairól
No menu items!

Elemzők az érintetlenül hagyott kamat hatásairól

Nem lepte meg az elemzőket, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa változatlanul hagyta a kamatokat és a monetáris kondíciókat kedden, az MTI-nek nyilatkozók a közeljövőben sem várnak elmozdulást a jegybank eddigi hozzáállásában.

Németh Dávid

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője azt emelte ki, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed lazító lépései és az Európai Központi bank (EKB) hasonló várható hozzáállása növelik a magyar jegybank számára is a mozgásteret, hogy kivárjon a következő lépésével.

Szerinte a forint gyengülésének mértéke sem gyakorol olyan mértékű inflációs hatást, amely szigorító lépésre kényszerítené az MNB-t.

A forint gyengülésében elsősorban a változékony nemzetközi hangulat játszotta a főszerepet. Többek között az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború, a brexit és az olasz kormányválság miatt kockázatkerülés a nemzetközi piacokon – fogalmazott Németh Dávid.

Az elemző arra számít a következő 1-2 hétben az euró árfolyama 330 forint alatt marad, hosszabb távon viszont mérsékelten, de trendszerűen, éves szinten 4-5 forinttal drágulhat. Az idén 318-328, jövőre 322-332, 2021-ben a 326-336 forint között valószínű az árfolyama. Ezt egy komolyabb sokkhatás könnyen felülírhatja – tette hozzá.

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a monetáris kondíciók normalizálása feltehetően lassú és fokozatos lesz, mivel az infláció kontrollálhatónak tűnik, és a külső monetáris feltételek érdemben enyhültek. Így a monetáris tanács alapesetben az új inflációs jelentéssel egyidőben dönthet esetleg a likviditásbővítő devizaswap állományok tervezett méretéről, kamatváltozás azonban még jövőre sem várható.

Kifejtette: az adószűrt maginfláció júliusban 3,2 százalékra, az infláció pedig 3,3 százalékra mérséklődött, enyhült az inflációs nyomás. Az infláció a következő hónapokban tovább csökkenhet az üzemanyagárak miatt, míg az év második felétől az igen alacsony importált infláció hatására enyhülhetnek az inflációs alapmutatók is.
Várhatóan a monetáris kondíciók szinten tartása, majd fokozatos szigorítása elégséges lehet a forint középtávú erősödéséhez, amely így támogathatja az inflációs cél elérését – közölte.

Hangsúlyozta: a gazdaságot jellemző szignifikáns megtakarítási többlet, az uniós forráslehívások következtében jelentős többletbe kerülő költségvetési pénzforgalmi egyenleg, és így várhatóan negatív nettó állampapír kibocsátás, valamint a nemzetközi hozamkörnyezet miatt nem számít a piaci hozamok számottevő emelkedésére sem, így a BUBOR kamatlábak, valamint a rövid állampapír hozamok tartósan a kamatfolyosó aljára tapadhatnak.

Regős Gábor

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint a monetáris tanács érdemben legközelebb a szeptemberben, az új inflációs jelentéssel párhuzamosan változtathat a monetáris kondíciókon. Azonban ez kevéssé valószínű, mert az infláció mérséklődött, már csak kissé tartózkodik a 3 százalékos cél fölött, és a célsávon belül van, ezért a gyenge forintárfolyam ellenére sem vár egyelőre további szigorítást.

Várakozásai szerint az infláció a következő időszakban a 3 százalékos cél körül, kissé felette alakulhat. A tanács közleményéből látszik, hogy a gazdaság túlfűtöttségének mérséklését nem a monetáris kondíciók szigorításától, hanem a kereslet új állampapír okozta csökkenésétől és a szigorúbb fiskális politikától várják. A következő időszak mutatja majd meg, hogy ez elegendő lesz-e az infláció célsávon belül tartására – tette hozzá Regős Gábor.

Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor senior elemzője is a tanács szeptemberi ülésén vár új fejleményeket. Megjegyezte: a keddi kamatdöntés közleményében a monetáris politika esetleges változásairól nem közöltek információkat, a következő ülés lehet érdekesebb, mert akkor jelennek meg a friss inflációs jelentés keretszámai, illetve lesz egy EKB- és egy Fed-ülés is.
Kiemelte, hogy a bankrendszeri többletlikviditás további növelése várható.

A jegybank augusztus elején kezdte ismét emelni a likviditást nyújtó devizaswap állományt, ami a következő hónapokban is folytatódhat. A jegybanki közlemények szerint erre az autonóm likviditási hatások ellentételezése miatt van szükség, de ha továbbra is fennmarad a többletlikviditás növelése, az a tavasszal indított, a monetáris politika lassú normalizálását célzó intézkedéssorozat szüneteltetését jelentené – tette hozzá.

A CIB Bank elemzésében kiemelte: a tény, hogy a júniusban megemelt inflációs előrejelzés ellenére a minimális likviditásszűkítésen túl más változtatásra nem került sor, és azóta sem módosították a monetáris kondíciókat, azt sugallja, hogy a jegybank (kihasználva a külső környezet által generált mozgásteret, a nagy jegybankok “galamb” fordulatát) egy szintig tolerálja a magasabb inflációt. Amíg nem alakulnak ki piaci feszültségek (például gyors forintgyengülés), vagy nem romlanak érdemben az inflációs kilátások, nem gyorsít a normalizálási tempón.

Varga Zsombor

Az adatvezérelt üzemmódban lévő monetáris politika várhatóan továbbra is csak a minimálisan szükségesnek látszó szigorító lépésekkel fog előrehaladni – tették hozzá.
Varga Zsombor, az Erste Bank junior makrogazdasági elemzője úgy fogalmazott: “a keddi kamatdöntő ülés a szeptemberi, inflációs jelentésre támaszkodó nagyobb jelentőségű ülés előtti állásfoglalásnak tekinthető“. Ennek megfelelően a jegybank korábbi üzeneteit hangsúlyozta.

Összességében a magyar monetáris politika jellege támogató marad, ezzel összhangban pedig a kedvező hitelezési kondíciók magas beruházási számokat vetítenek előre az MNB előrejelzésé alapján. Továbbra sem várnak szigorító lépéseket a jegybanktól az év hátralévő részében. A 3 hónapos BUBOR kamatláb év végi értékére vonatkozó várakozásuk 0,25 százalék.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...
Hirdetés

Hírek

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...