Kezdőlap Hírek Észak-Korea végzett a fiukkal - szembeszállnak a rezsimmel
No menu items!

Észak-Korea végzett a fiukkal – szembeszállnak a rezsimmel

Az észak-koreai fogva tartása után 2017-ben elhunyt amerikai diák, Otto Warmbier szülei bejelentették: fel akarják kutatni és be akarják záratni a phenjani rezsim világszerte illegálisan működő vállalatait.

Fred és Cindy Warmbier

Szöuli sajtótájékoztatóján Fred és Cindy Warmbier közölte: elkötelezettek amellett, hogy felelősségre vonják Észak-Koreát, és ennek érdekében fel akarják térképezni Észak-Korea vagyonát. Már jogi eljárást indítottak például, hogy bezárassák az Észak-Korea berlini nagykövetségének területén működő ifjúsági szállót, és más európai országokban működő hasonló szállókkal szemben is terveznek lépéseket tenni.

Felszólították továbbá Donald Trump amerikai elnököt, hogy a Phenjan atomprogramjáról folytatandó tárgyalásokba az Egyesült Államok vonja be az észak-koreai emberi jogi kérdések problémáját is.

Otto Warmbier szüleit egy olyan szöuli szervezet hívta meg, amely az 1950-53 közötti koreai háború során elrabolt dél-koreaiak rokonait képviseli.

Otto Warmbier a phenjani bíróságon, nem sokkal a letartóztatása után. Fotó: MTI/EPA/KCNA

Otto Warmbier egyetemista társaival szervezett turistaúton tartózkodott Phenjanban, amikor letartóztatták, mert – az észak-koreaiak állítása szerint – ellopott a szállodából egy propagandatáblát. 2016-ban tizenöt év kényszermunkára ítélték.

Tizennyolc hónapon keresztül tartották fogva egy munkatáborban, ahonnan végül 2017 júniusában kómás állapotban hazaszállították, ahol rövidesen meghalt.

Szülei állítása szerint Otto Warmbiert megkínozták Észak-Koreában, és amerikai orvosok szakvéleménye szerint is verés idézhette elő súlyos agysérülését.

Észak-Korea tagadta, hogy kegyetlenül bántak az amerikai fiatallal, és Phenjan saját magát egy lejárató kampány áldozataként állította be az ügy kapcsán.

Tavaly decemberben egy washingtoni bíróság 501 millió dolláros (141 milliárd forintos) kártérítés megfizetésére ítélte Phenjant Otto Warmbier halálában játszott szerepe miatt. Az összeget elvileg Warmbier szülei részére kellene átutalni, de valószínűtlen, hogy erre valaha is sor kerülne.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar modellel lehetne sikersztori a toronyház építés itthon és a régióban

Fotó:Freepik Zentai Péter ingatlanfejlesztő szerint az építőipar ismét a magyar...

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.