Kezdőlap Világgazdaság Eurózóna - Alig emelkedtek az árak májusban
No menu items!

Eurózóna – Alig emelkedtek az árak májusban

Közel négy éve nem látott szintre lassult a fogyasztói árak emelkedésének éves üteme az euróövezetben májusban – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) gyorsbecsléséből.

Az előzetes adatok szerint májusban 0,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában, ami 2016 júniusa óta a leggyengébb érték.

Elemzők valamivel kedvezőbb adatra, 0,2 százalékos növekedésre számítottak, miután áprilisban 0,3, márciusban 0,7, februárban 1,2, januárban pedig 1,4 százalékos emelkedést mértek.

Májusban az energiaárak húzták lefelé az euróövezeti inflációt. Éves összevetésben 12 százalékkal csökkentek az energiaárak az áprilisi 9,7, illetve a márciusi 4,5 százalékos mínusz után. Az élelmiszer-, alkohol- és dohánytermékek ára 3,3 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 1,3 százalékkal nőtt májusban.

Az energiaárakat nem számolva 1,4 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak májusban, a gyakran változékony energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció 0,9 százalék volt.

Elemzők 0,8 százalékos maginflációra számítottak az áprilisban mért 0,9 százalék után.

Havi összevetésben 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az euróövezetben májusban. Elemzők nulla százalékra számítottak az áprilisi 0,3 százalékos emelkedés után. Az energiaárakat nem számolva változatlan maradt a fogyasztói árak szintje, de stagnált az energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat sem tartalmazó maginfláció is májusban. Az energiárak 1,7 százalékkal csökkentek áprilishoz képest.

Az Európai Központi Bank elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az infláció középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.

Tavaly egy hónapban sem érte el a 2 százalékot a fogyasztói árak éves összevetésű emelkedésének üteme, a legmagasabb értéket, 1,7 százalékot áprilisban mérték. Legutóbb 2018 októberében állt 2 százalék fölött az éves infláció az euróövezetben.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb Közép-Ázsiai célpontra repülhetünk Budapestről

A SCAT Airlines csatlakozásával a Budapestről induló légi utasok számára egyúttal szélesebb kínálat és zökkenőmentes csatlakozás kínálkozik a régión belüli további városokba. 

Időkapszulát helyeztek el az Agrárminisztérium, Kossuth téri épületében

Ütemezetten zajlik a Steindl Imre Program keretében az Agrárminisztérium Kossuth téri épületének megújítása.

Így őrizhető meg a vagyon értéke infláció idején

Bár a gazdasági környezet folyamatosan változik, a pénzügyi stabilitás megőrizhető tudatos tervezéssel.

200 milliárd eurós beruházást mozgósítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésére

Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére.

Hírek

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.