Kezdőlap Építőipar Fapiac - GVH: súlyos importkitettség és átláthatatlan árazás
No menu items!

Fapiac – GVH: súlyos importkitettség és átláthatatlan árazás

A GVH négy javaslatot fogalmazott meg. Illusztráció: MTI/Bodnár Boglárka

Súlyos importkitettség és átláthatatlan árazás jellemzi az építési fapiacot – közölte a Gazdasági Versenyhivatal.

A fa építőanyagok hazai piaci folyamatainak feltárására a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) október 19-én indított gyorsított ágazati vizsgálatot, amely kiterjedt a fa építőanyagok értékláncának minden szintjére.

A versenyhatóság meghallgatta a különböző szereplők véleményét a piaci folyamatokról, illetve ütköztette az eltérő szakmai álláspontokat. A GVH emellett – Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal együttműködve – összehangolt helyszíni kutatásokat folytatott országszerte, számos vállalkozástól adatot kért.

A tájékoztatás szerint a vizsgálat egyelőre nem tárt fel olyan piaci magatartást, amely versenyfelügyeleti eljárás megindítását tenné szükségessé, ugyanakkor több olyan piaci probléma is a versenyre hátrányosan hathat.

Ezek megoldására a GVH jelentéstervezetében négy javaslatot fogalmazott meg.

A vizsgálat szerint a fogyasztók kiszolgáltatottak, sok esetben nem tudják összehasonlítani az egyes kereskedők árait, ezért a GVH szabályozást kezdeményez, hogy a fa építőanyagok kiskereskedelmével foglalkozó vállalkozások számára legyen kötelező az aktuális áraikat mind a honlapjukon, mind a fizikai értékesítési pontjaikon közzétenni.

A hivatal szerint enyhíthet a magyar importfüggőségen, ha sikerre vezetnének a fa építőanyagok egyes típusait helyettesíteni képes termékekre és technológiai megoldásokra vonatkozó kutatások, és az így fejlesztett termékek forgalomba kerülhetnének. Ezért a GVH javasolja a fenyőt helyettesítő fatermékekre vonatkozó – jelenleg is folyó – kutatások és innováció további állami ösztönzését.

A GVH javasolja a kormánynak, hogy a fatermékek országhatárokon átívelő mozgásának teljesebb nyomon követhetősége érdekében alakítson ki szorosabb – elsősorban elektronikus adatszolgáltatáson alapuló – együttműködést azokkal az államokkal, amelyek Magyarországra jelentős mennyiségű faipari terméket exportálnak.

A GVH szembesült azzal is, hogy egyes fa építőanyag-forgalmazók elavult, nem digitalizált készletnyilvántartási és ügyviteli rendszerekkel dolgoznak. A versenyhatóság javasolja a jogalkotónak, hogy írja elő ezen termékeket forgalmazó vállalkozások számára az elektronikus ügyviteli rendszer használatának kötelezettségét. Az elvárt elektronikus ügyviteli rendszerek kiépítéséhez, fejlesztéséhez, illetve beszerzéséhez állami céltámogatási rendszer is felajánlható – írja a GVH.

Az ágazati szereplőknek nyolc napjuk van a véleményezésére – közölte a Gazdasági Versenyhivatal.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...