Kezdőlap Világgazdaság Felsőcsertési ciános aranybánya. Jogerős elutasítás
No menu items!

Felsőcsertési ciános aranybánya. Jogerős elutasítás

A Kolozs megyei ítélőtábla jogerősen megsemmisítette az erdélyi felsőcsertési aranybánya megnyitásához szükséges területrendezési tervet, ami a környezetvédők szerint ellehetetleníti meghatározatlan időre a ciántechnológia alkalmazásával nemesfémek kitermelését tervező kanadai beruházó üzleti terveit.

A bánya felszíni fejtéssel dolgozott

Az ítélőtábla döntéséről az Adevarul című napilap elektronikus kiadásában számolt be a Mentsétek meg Verespatakot civil szervezetre hivatkozva. A beruházást ellenző szervezet szerint ez az ítélet érvényteleníti a Deva Gold által 2010 óta megszerzett valamennyi engedélyt, így a környezetvédelmi és az építkezési jóváhagyást, ezért a beruházás sorsa meghatározatlan időre ellehetetlenül – állítja a civil szervezet.

 

A területrendezési tervet a kanadai többségi tőkével létrehozott Deva Gold SA javaslatára fogadta el 2010-ben a dél-erdélyi Hunyad megyei Felsőcsertés önkormányzata.

Az ítélőtábla gyakorlatilag helyben hagyta a Kolozs megyei törvényszék januári ítéletét, amely megállapította, hogy a területrendezési terv alapját egy törvénytelenül kiállított környezetvédelmi engedély képezte.

A területrendezési terv azokat a helyi szabályozásokat tartalmazta, amelyek a telkek felhasználására vonatkoznak, a felszíni bánya, a zagytározók létrehozását és a feldolgozó üzem megépítését tették lehetővé.

A felsőcsertési ciántechnológiás aranybányászatot tervező Deva Gold SA a kanadai Eldorado Gold és a román Minvest Deva társaság közös cége. A román állami tulajdonban levő Minvest Deva 20 százalékos részesedéssel rendelkezik a társaságban.

A kitermeléshez évente 1653 tonna ciánt használnának, ami révén egy 456 hektáros területen 45 millió tonna ércből 68 tonna aranyat és 490 tonna ezüstöt nyernének ki 16 év alatt. A beruházás 221 új munkahelyet teremtene. A toxikus nehézfémeket is tartalmazó több tízmillió tonnányi cianidos zagyot egy 169 és egy 70 méter magas gáttal rekesztenék el olyan völgyekben, amelyek alatt sűrűn lakott települések fekszenek.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hiába szárnyal a kiutazás, csődbement a legendás magyar utazási iroda

Ahogy a szakmában már csendben tartottak tőle, a magyar...

Igazi Amerika, karnyújtásnyira Manhattantől. Stílus és komforta Sonesta White Plains Downtownban

White Plains – a New York melletti csendes, jómódú...

Együttműködési megállapodást kötött az MKIK és a NAV

Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a megállapodás célja a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Hírek

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.