Kezdőlap Hírek Fiatal tudósok. Három magyar pályázat indul az uniós versenyen
No menu items!

Fiatal tudósok. Három magyar pályázat indul az uniós versenyen

Három első, három második és négy harmadik díjat adtak át a 28. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny eredményhirdetési ünnepségén Budapesten. A három győztes pályázat szeptemberben elindulhat a Fiatal Tudósok Versenyén is, amelyet az Európai Unió szervez meg minden évben, idén Szófiában.

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) államtitkára köszöntőjében kiemelte, a jövő minden területét érinti az innováció, az oktatásnak szilárd ismeretanyagot kell átadnia, és egyre fontosabb a kreativitás szerepe, a képességfejlesztés, amely alkalmassá teszi a fiatalokat a jövő kihívásainak való megfelelésre.

Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy egy jó innovációs ötlet jó piaci lehetőség lehet, a hivatal pedig támogatja többek között a kutatóvá válást, a startup vállalkozásokat, a tudás hasznosítását szolgáló egyetemi feltételrendszer kialakulását.

Szabó Gábor, a versenyt kiíró Magyar Innováció Szövetség elnöke hangsúlyozta, a kutatás, a fejlesztés, az innováció területén végig kell vinni a megkezdett munkát, és arra bíztatta a fiatal tehetségeket, ne hagyják félbe ötleteiket, valósítsák meg.

Első díjban részesült a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban tanuló Vámosi Flórián Balázs és Pósa Péter csillagászati távcsövek automatizálása és távvezérlése pályázata, Zsigó Miklós, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulója Moly.Net pályázata, amely a gyümölcsösökbe kihelyezett molycsapda adatait elemzi, valamint Szilágycseh településről Mészáros Botond, a Gheorghe Pop de Băseşti Technológiai Líceum diákja N-test problémák szimulációja m-dimenzióban című pályázata.

A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban tanuló Pósa Péter és Vámosi Flórián Balázs az általuk fejlesztett távcsővel. Kép: MTI/Mónus Márton. azüzlet.hu
A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban tanuló Pósa Péter és Vámosi Flórián Balázs az általuk fejlesztett távcsővel. Kép: MTI/Mónus Márton

Az innovációs szövetség tájékoztatása szerint Magyarországot a 2019. szeptember 13-18. között, Szófiában megrendezésre kerülő 31. EU Contest for Young Scientists európai döntőben a három első helyezett pályázat képviselheti.

A díjátadó ünnepségen bejelentették, hogy Vámosi Flórián Balázs vehet részt december elején az egyhetes Stockholm International Youth Science Seminar rendezvényen, és a Nobel-díj átadási ünnepségen.

Magyar Innovációs Szövetség (NISZ) közölte, az idei versenyre 112 pályázat érkezett, ebből 16 határon túli magyar fiataloktól.

A zsűri 74 pályázatot fogadott el, köztük hetet határon túli magyar diákoktól, és javasolt kidolgozásra. A tudományosan megalapozott, részletesen kidolgozott pályázatokat 2019. április 1-ig kellett beküldeni a verseny titkárságára, a határidőre 63 pályamunka kidolgozása fejeződött be.

Az Európai Unió 1988 óta szervezi meg a Fiatal Tudósok Versenyét, hogy előmozdítsa a 15-20 év közötti fiatal tudósjelöltek együttműködését, és hozzájáruljon az ígéretes fiatal tehetségek fejlődéséhez.

A döntőt először 1989-ben rendezték meg Brüsszelben, és azóta, egy-egy európai ország látja vendégül a fiatal diákokat.

Magyarország számára az 1991/92. évi I. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny megrendezésével nyílt lehetőség arra, hogy – Kelet-Közép-Európából elsőként – csatlakozzon az EU-versenysorozatához. A magyar fiatalok kitűnő szerepelésének elismeréseként az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 1995 óta teljes jogú tagja lett az európai versenysorozatnak – tette hozzá az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar modellel lehetne sikersztori a toronyház építés itthon és a régióban

Fotó:Freepik Zentai Péter ingatlanfejlesztő szerint az építőipar ismét a magyar...

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.