Kezdőlap Hírek Fogalomváltozás. A feketegazdaság 'már csak' az orosz GDP 20 százalékát adja
No menu items!

Fogalomváltozás. A feketegazdaság ‘már csak’ az orosz GDP 20 százalékát adja

A feketegazdaság tavaly az orosz GDP 20 százalékát adta és mintegy 20 ezer milliárd rubel értéket képviselt – közölte pénteken az RBK orosz gazdasági napilap az orosz szövetségi pénzügyi ellenőrző szolgálat (Roszfinmonyitoring) dokumentumára hivatkozva.

Az orosz szolgálat szerint míg 2016-ban a feketegazdaságban a GDP 28,3 százaléka, 24,3 ezer milliárd rubel képződött, addig 2017-ben ez az arány már csak 20,5 százalék, 18,9 ezer milliárd rubel volt.

Az RBK azt írta, ez annak következménye, hogy az elmúlt években csökkent a gyanús pénzeszközök Oroszországból való ki- és az oda történő beáramlása, ugyanakkor a Roszfinmonyitoring is szűkítette a feketegazdaság fogalmát.

Az orosz szolgálat azt vizsgálta, hogy mennyire felel meg Oroszország a Nemzetközi Pénzügyi Akciócsoport (FATF) pénzmosás elleni ajánlásainak. Megfigyelésének tárgyát a “szürke” import, a jövedelmek adó- és vámfizetés alóli kivonása, valamint “szürke” bér képezte.

A Roszfinmonyitoring megállapította, hogy a jogszerűtlenül megszerzett jövedelmeket gyakran külkereskedelmi tevékenységnek álcázott bonyolult banki átutalások révén próbálják meg kijuttatni az országból.

A rubel jelenleg mintegy 2,73 forintot ér.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás