Kezdőlap HR Fontos a béralkura is felkészülni az állásinterjún  
No menu items!

Fontos a béralkura is felkészülni az állásinterjún  

A bértárgyalás a munkavállalás egyik legfontosabb mozzanata, általában egy alku folyamat, amelyre érdemes előre és alaposan felkészülni. A HR szakember szerint az alkuldozás nem mindenkinek megy, sokan inkább elfogadják a felajánlott bért, pedig lehet ez másképpen is!

Sokan egyszerűen szégyellik, mohóságnak vagy arcátlanságnak tartják, hogy a saját bérükről alkudozzanak. Pedig minden munkakörnél van olyan érték, amivel, ha rendelkezik valaki és az állásinterjú során le is tudja ezzel nyűgözni a munkáltatót, sokkal könnyebben érvényesíthető a bérigény, még ha az a vártnál kicsit magasabb is.

„Egy sikeres tárgyalási metódus azonnal sokat mutathat a karakterről, árulkodik többek között stratégiai gondolkodásunkról, felkészültségünkről és tárgyalási képességünkről is” – hangsúlyozza Katkics Attila, HR-szakértő. „Van különbség a generációk között, jellemzően a fiatalabbak céltudatosabban nyilatkoznak arról, hogy mennyit is szeretnének keresni.”

A képességek pénzre válthatók

„Kell egy jól összeállított stratégia: mindenekelőtt legyünk tisztában saját értékünkkel” – fogalmaz a szakember. „Nem mindegy, hogy milyen szakmai tapasztalattal, hard vagy soft skill készlettel rendelkezünk, esetleg maradnánk a jelenlegi helyünkön és pozíciónkban, de szeretnénk egy bérkorrekciót, vagy új lehetőséget, esetleg magasabb pozíciót pályázunk meg.”

Katkics Attila szerint ahhoz, hogy a munkavállaló jól el tudja magát helyezni a bértáblán, jó támpont lehet a sok helyen elérhető, megbízható forrásból származó információ az adott pozícióhoz kapcsolódó bérekről.

„Ha új helyre pályázunk, nézzük meg, hogy milyen elvárások várnak ránk az új pozícióban és ezeknek mennyire tudunk megfelelni, esetleg többet is hozzá tudunk-e tenni, amire a munkáltatónak szüksége lehet. Értékünket és versenyképességünket az fogja meghatározni, hogy milyen képességekkel rendelkezünk, és azok mennyire rezonálnak az adott pozícióra, illetve mennyire illeszkedik karakterünk a munkáltatóhoz” – magyarázza a szakember.

Ne a vágyainkat fogalmazzuk meg!

Katkics Attila szerint egy jól felkészült jelölt a saját értékén és a piaci bérek ismeretén túl egy saját magára szabott bérsávot is kialakít, meghatározza a minimumot és egy esetleg jövőbeni célt is.

„A bértárgyalás egy kétirányú kommunikáció, vagyis előfordulhat, hogy az interjúztató rákérdez, miért tartjuk indokoltnak a bérigényt, illetve, hogy mekkora a jelenlegi keresetünk. A jelenlegi bérünkhöz nincs köze az új cégnek, az igényünkhöz azonban annál inkább!” – hangsúlyozza a szakértő. „A siker érdekében fel kell készülni és elvárt a magabiztosság. Érdemes tehát egy listát készíteni azokról az érvekről, amelyekkel alá tudjuk támasztani az igényünket. Minden munkáltató azt szeretné, hogy éles helyzetben egy határozott, talpraesett munkatárs képviselje, ennek első lépéseként tekinthető egy karakán bértárgyalás.”

A szakértő szerint ugyanakkor tartózkodjunk attól, hogy olyan vágyainkkal álljunk elő, amelyeknek nincs alapja, ezért kell az alapos körültekintés, felkészülés.

Régi munkahely, új bér

A korábbiaktól eltérő helyzet, amikor a munkavállaló nem egy új helyre pályázik.

„Ilyenkor érdemes mérlegelni, hogy mikor szeretnénk / lehet bérkorrekcióért folyamodni és ezért mi mit adunk cserébe, azaz elvégzünk-e más feladatokat a korábbiakhoz képest, vagy vállalunk-e nagyobb felelősséget.”

Katkics Attila nagyon jó iránynak nevezte, hogy egyre többen már nem csak a bérre, hanem a bért kiegészítő, egyéb juttatásokra, teljesítmény arányos bérelemekre is koncentrálnak munkavállalóként. Úgy vélte: a jelenlegi gazdasági környezetben a munkáltatók nyitottabbak a béren kívüli juttatások fejlesztésére, korrekciójára.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalatoknak üzleti lehetőséget is hozhatnak az új uniós fenntarthatósági követelmények

Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (PPWR) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, amennyiben fel tudnak készülni a szigorú fenntarthatósági követelményekre.

Alacsonyabb forgalom mellett minimális mértékben csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest alig változott: 13,25 ponttal, 0,01 százalékkal csökkenve 107 306,66 ponton fejezte be a hetet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.
Hirdetés

Hírek

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.

Minden szállítás szankciós mentességet kap a Barátság és a Török Áramlat vezetékeken keresztül

Az Egyesült Államok kormánya mentességet ad az orosz energetikai szektort célzó szankciók alól Magyarország vonatkozásában mindennemű szállításra a Barátság kőolajvezetéken és a Török Áramlat földgázvezetéken keresztül.

Eső után köpönyeg: balesetek után keressük a biztosítást

A nagyobb nyilvánosságot kapó balesetek után megugorhat az igény a biztosítások iránt, ezt tükrözik az internetes kereséseink is.

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.

Számos módon támogatja az Agárminisztérium a generációváltást a mezőgazdaságban

Olyan szabályozási és támogatási rendszer szolgálja az agráriumban a generációváltást, ami biztosítja a megújulás mellett a versenyképesség fenntartását is. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban összesen 79 milliárd forint keretösszeggel a fiatal gazdákat, 10 milliárd forinttal pedig a gazdaságátadási együttműködéseket segítjük.

Szeptemberben néhány százan juthattak el a szerződéskötésig

Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A teljes kosárra számolt infláció idei növekedését az energiaárakban jelentkező bázishatások és egyedi tényezők okozták, és ez nem vezetett másodlagos inflációs nyomás kialakulásához
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...