Koronavírus ellen országszerte már a harmadik, megerősítő oltás is felvehető. Mint korábban, most is a legkitettebek, a legveszélyeztetebbek juthatnak hozzá először a harmadik dózishoz.
A...
Gyengélkedett a szűk ellátási keresztmetszetek következményeként az euróövezet ipari teljesítménye júniusban. Elmaradt a várakozásoktól
Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) közölte, hogy havi összevetésben szezonális...
Óriási aszteroida húz el a Föld mellett szeptemberben. Az ütközésük esélye a Bennuval azonban a következő találkozásokkor is elenyésző lesz - állapították meg a NASA kutatói az Osiris-Rex űrmisszióján gyűjtött adatok elemzésével.
Durva járványügyi szigorítások jönnek Izraelben. Az emlékeztető vakcinák oltását azonnal meg kell kezdeni a 40 évesek és az idősebbek körében. Így kerülhető el az egészségügy összeomlás az országban - figyelmeztetett Eran Szegal professzor.
Szexuális izgalomszerű állapotba kerülhetnek a remeterákok az óceáni műanyaghulladékokból kioldódó egyik adalékanyag hatására - állapították meg szakemberek.
Végre itt a nyár és (többnyire) meleg az idő, de a szabadságok kiadása, kivétele egyre több gondot okoz munkaadónak, munkavállalónak egyaránt. Elmúlt az az időszak, amikor tíz napra, két hétre felelős beosztásban is úgy lehetett elmenni szabadságra, hogy „utánam a vízözön”. A témát tárgyaló írás első részében feltett kérdésre adott válaszokat érdemes leltár szerűen sorra venni. (Átalakulóban a szabadságszokások II. rész)
Különösen a hitelmoratórium lejártával lenne égető szükség egy törvényre, amely szabályozza a követeléskezelők és az adósok közötti kapcsolatot. A bajba jutott ügyfelek érdekét is szolgálná egy ilyen jogszabály. A követeléskezelő cégeket és a lízingszövetséget képviselő vezetők jutottak erre a megállapításra találkozójukon.
Brit kutatók mesterséges intelligencián alapuló rendszert tesztelnek, melyről úgy vélik, egyetlen agyi felvétel alapján egy nap alatt képes diagnosztizálni a demenciát.
Görögországban eddig 90 ezer hektár terület vált a lángok martalékává az athéni egyetem földtani intézetének előzetes kárösszesítése alapján. Áradások, sárlavinák és földcsuszamlások következhetnek.
Niki Evelpidu,...
Csak húsmentes ételeket kínálnak a Volkswagen német autógyártó társaság wolfsburgi üzemi éttermében. A nyári szünet végétől vega lesz a konyha - írták német lapok.
Fertőzött vaddisznót találtak Fejér megyében. A Bicske község külterületén talált elhullott állatból az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma
A Dunán levonult árhullám után a folyó teljes magyarországi szakaszán biológiai lárvagyérítés történt, ez csökkentette a szúnyogok utánpótlását. Így is sok a vérszívó több helyen. Folytatódik az irtás. Ime a lista.
Csaknem négymilliárd euró profitot termelt 2021 első felében a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel kifejlesztette az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen.
Rasszizmusra hivatkozva távolíttattak el egy sziklát a Wisconsini Egyetem madisoni kampuszáról, a szikla Chamberlin geológusnak állított emléket. Az egyetem fekete diákmozgalma és más diákszervezetek azért...
Nehezebbé válhat az adóelkerülés: 130 ország 15 százalékos társasági adóminimumról állapodott meg. A magyar kormány szerint a javaslat hibás. Petrus Szabolcs összefoglaló írása.
Vegyesen alakult a forint árfolyama pénteken, a hetet viszont nyereséggel fejezte be a főbb devizákkal szemben.
Az euró jegyzése a kora reggeli 353,38 forintról 353,80...
Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.
Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül
Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról
Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek