Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Gulyás Gergely: már december előtt egyszámjegyű lehet az infláció
No menu items!

Gulyás Gergely: már december előtt egyszámjegyű lehet az infláció

Gulyás Gergely. Fotó: MTI/Mónus Márton

Már december előtt sor kerülhet az infláció egyszámjegyűre csökkentésére – hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Igazságügyi Minisztérium, a Miniszterelnökség és a Gazdasági Versenyhivatal között létrejött Együttműködési Megállapodás ünnepélyes aláírásán.

A politikus elmondta: a kormány mindent megtett és megtesz azért, hogy megállítsa a pénzromlást, amelyet a háború és a háború miatt kivetett szankciók idéztek elő.

Legfontosabb célunk, hogy az első számú közellenséget – amit inflációnak hívnak – legyőzzük, megsemmisítsük, felszámoljuk” – jelentette ki a miniszter, hozzátéve: gyors és látványos sikerekben reménykednek.

Mint mondta, ő személy szerint optimista, és arra számít, hogy “jövőre már egy, a korábbi évek normális pénzromlási mértékéhez igazodó évünk lehet“.

Gulyás Gergely felidézte: az infláció mérséklése érdekében vezették be az árstopokat, ezért döntött a kormány a kötelező akciózás augusztusi bevezetéséről, és ezért indul el a napokban az “árfigyelés” is.

A tárcavezető kitért arra is, hogy a szankciós infláció egész Európában jelen van, de mivel Magyarország kitettsége a nyersanyagok tekintetében lényegesen nagyobb, mint más európai országoké, így a szankciós infláció minket jobban sújt, mint másokat. Éppen ezért nagyon fontos – folytatta – hogy odafigyeljenek a tisztességes kereskedelmi gyakorlatra, illetve azoknak a döntéseknek a betartására és betartatására is, amelyeket a pénzromlás “rendkívül magas mértékének” letörése érdekében hozott a kormány.

Gulyás Gergely rögzítette: a pénteken megkötött együttműködési megállapodás mindenek előtt a magyar polgárok jogvédelmét szolgálja. Az együttműködés kiemelt területe a kedvezőtlen gazdasági folyamatok fogyasztókra gyakorolt hátrányos hatásának mérséklése – magyarázta, megjegyezve: a megállapodásban szerepet kap a gyermekvédelem, valamint az online térben való fogyasztóvédelem is.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Itt a csavar: a mesterséges intelligencia most új munkahelyeket teremt az IT piacon

Az AI-tehetségeket kereső vállalatok számára egyszerűen nincs elég tapasztalt munkavállaló, és néhányan közülük akár milliós éves kompenzációs csomagokat is elkérnek.

Nagyon meg kell fékezni a csonttörő dengue-lázat: itt van a megoldás

Lopakodó, maláriát terjesztő unokatestvérével ellentétben a nőstény Aedes aegypti vagyis az egyiptomi csípőszúnyog bosszantó hanggal jelzi a közeledését, de a csípése sokkal rosszabb, mint a zümmögése.

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

A kamatoknál élénkebb volt a mozgás a jövedelmi elvárások terén.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.