Hirdetés
Kezdőlap Hírek GVH: Az Unilever jótékony célú kommunikációja kissé elcsúszott
No menu items!

GVH: Az Unilever jótékony célú kommunikációja kissé elcsúszott

Megsértette a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát az Unilever Magyarország Kft. a 2015-2017. évi Domestos iskolamosdó felújítási programjaival kapcsolatos hirdetéseivel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapítása szerint, a jogsértés kimondása mellett a hatóság eltekintett az egyéb jogkövetkezményektől – közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.

A versenyhivatal a vizsgálat során megállapította, hogy a vizsgált időszakban a társaság a programmal kapcsolatos kommunikációjában tisztességtelenül közvetített olyan üzenetet, hogy a termékvásárlásonkénti 5 forintos fogyasztói hozzájárulásoknak szerepük volt a jótékonysági programban.

A hatóság szerint a vállalkozás ugyan lebonyolította a felújítási programot, és a fogyasztói hozzájárulások értékének becsléséhez egy elismert piackutató cég adatait használta fel, azonban a kommunikációban azt sugallta, hogy a fogyasztók közvetlen, egyedi hozzájárulása számít, miközben az értékesítési adatok nyilvántartása, összesítése alkalmatlan volt minden egyes vásárlás regisztrálására.

Kiemelték, hogy a vállalkozás üzenetei az átlagosnál is élénkebb érdeklődést válthattak ki a programban érintett iskolákhoz kötődő gyermekek családtagjai, ismerősei – kiemelten a kisgyermekes anyák – részéről. A GVH ezért különösen kiszolgáltatottnak tekintette a hirdetések célcsoportjainak egyes tagjait.

A versenyhivatal a jogsértés megállapításán túl egyéb jogkövetkezmények meghatározását nem tartotta indokoltnak, tekintettel az ügy különös méltánylást igénylő körülményeire és arra, hogy a vállalkozás jogkövető magatartást kívánt tanúsítani jótékonysági akciójában, a 2018. évi kampány kommunikációja pedig már meghatározott, a vásárlásoktól független összegű hozzájárulást ígért.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás