Kezdőlap Hírek Hamis koronavírus tesztek
No menu items!

Hamis koronavírus tesztek

Hamis koronavírus-tesztek elvégzésére laborokat működtetnek Mexikóban  bűnözői csoportok – közölte Raul Sapien Santos, a mexikói Országos Magánbiztonsági Tanács elnöke.

Raul Sapien Santos: “A hamis tesztek ezrek életét, illetve egészségét sodorhatják veszélybe.”

A magánbiztonsági cégek ernyőszervezetének vezetője szerint a bandák “hagyományos” tevékenységeik körébe – mint a zsarolás és rablás – felvették a hamis tesztelést is, kihasználva a fertőzöttek számának megugrása miatti társadalmi pánikot.

Santos hangsúlyozta, hogy a hamis tesztek ezrek életét, illetve egészségét sodorhatják veszélybe.

Az egészségügyi kockázatokkal szembeni védelemért felelős mexikói bizottság októberben Jalisco államból jelentette, hogy egy cég színlelve végez, illetve meghamisít koronavírus-teszteket. Két, hatósági engedéllyel nem rendelkező labort akkor bezárattak a hatóságok.

Sapien szerint ugyanakkor Mexikóban további több helyen, így a fővárosban is találtak már ilyen állaborokat. Hozzátette: magukat egészségügyi cégeknek feltüntetők kínálnak gyorsteszteket a közösségi portálokon.

A 130,5 millió lakosú Mexikó a járványt a világon az egyik leginkább megszenvedő ország több mint 940 ezer azonosított fertőzöttel és 93 ezer halálesettel. Szakértők szerint a valós adatok jóval meghaladhatják a hivatalosan közölteket.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás