Kezdőlap Élelmiszeripar Hat javaslatot tett a Gazdasági Versenyhivatal a tejpiacon az infláció csökkentésére
No menu items!

Hat javaslatot tett a Gazdasági Versenyhivatal a tejpiacon az infláció csökkentésére

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szakértői az élelmiszerpiacokon elsőként a tej- és tejtermékek piacán elemezték a fogyasztói árak nagymértékű emelkedése mögött rejlő, a versenyjogot érintő okokat; az elemzés megállapításai alapján a versenyhatóság hat javaslatot fogalmazott meg.

A GVH csütörtöki közleménye szerint a tejek és tejtermékek fogyasztói árának jelentős emelkedése mellett a versenyhatósághoz érkezett jelzések alapján a tejipari ágazatban termelő és feldolgozó tevékenységet végző hazai piaci szereplők beszállítói pozíciói gyengültek. A versenyhivatal idén január 20-án gyorsított ágazati vizsgálatot indított, miután felmerült a verseny torzulásának lehetősége is a szektorban.

A GVH munkatársai a vizsgálat során számos helyszíni kutatást folytattak le tejfeldolgozóknál és élelmiszer-kiskereskedelmi láncoknál. Emellett a hatóság széleskörű adatgyűjtést végzett a hazai tejágazat értékláncának valamennyi szintjén, adatkéréssel fordult tejtermelőkhöz, tejfeldolgozókhoz, szövetkezetekhez, kiskereskedőkhöz, szakmai érdekképviseletekhez.

A szakértők több mint 140 adatszolgáltatást értékeltek, tehát a gyorsított ágazati vizsgálat eredményeként megfogalmazott megállapítások és javaslatok nem egyedi véleményeken, hanem az egész ágazatot lefedő tényadatokon alapulnak – hangsúlyozta a versenyhivatal.
A GVH javaslatai között szerepel a nyerstej árképletének felülvizsgálata, online árfigyelő rendszer fejlesztése és üzemeltetése, ami erősíti a fogyasztói árak összehasonlíthatóságát, a növényi italok árképzésének átgondolása, valamint a fenntartható csomagolás ösztönzése.

Emellett szakmai konzultációs segítséget ajánl a versenyhivatal az élelmiszer-árstoppal kapcsolatos jövőbeli jogalkotói megfontolásokhoz, illetve további hatósági fellépést is szükségesnek tart az élelmiszerkereskedelem területén.

A gyorsított ágazati vizsgálat eredményei alapján készült jelentéstervezetet a GVH nyilvános társadalmi konzultációra bocsátotta honlapján. A piaci szereplők egy hónapig, május 20-ig tehetnek észrevételeket, ennek keretében a versenyhatóság április 26-ára személyes szakmai konzultációra hívta meg az ágazati szereplőket tömörítő, illetve a jelentéstervezet javaslataiban érintett szakmai szervezeteket – közölte a versenyhivatal.

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

America First: januártól jól megdrágulnak a nemzeti parkok belépői az USÁ-ban

Az amerikai belügyminisztérium bejelentése szerint 2026 januárjától...

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.