Kezdőlap Hírek Házassági vagyonjog: sokan szerződnek érvénytelenül, de van megoldás
No menu items!

Házassági vagyonjog: sokan szerződnek érvénytelenül, de van megoldás

Egyre többen kötnek házassági vagy élettársi vagyonjogi szerződést, tavaly kilenc százalékkal több ilyen dokumentum került nyilvántartásba mint egy évvel korábban. Ugyanakkor sokan otthon, egymás között írnak megállapodást, ami nem szerepel a nyilvántartásban, így érvénytelen – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK).

Mint írták, elsősorban azok kötnek vagyonjogi szerződést, akik nem az első kapcsolatukban élnek, vagy jelentősebb vagyonnal rendelkeznek. Egyre többen szerződnek azonban azért is, hogy elkülönítsék az egyik fél vállalkozását érintő adósságot, és ezzel egy probléma esetén megóvják a közös családi vagyon egy részét.

Ugyanakkor sok megállapodás nem szerepel a nyilvántartásban, így viszont harmadik féllel – például egy bankkal – szemben nem feltétlenül hatályos.

A MOKK felhívta a figyelmet, hogy érvényes házassági vagy élettársi vagyonjogi szerződést kizárólag közjegyzői okiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglaltan lehet kötni, az otthon, egymás között írt megállapodás akkor is érvénytelen lesz, ha azt tanúk is aláírták.

A vagyonjogi szerződést a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által működtetett Házassági és Élettársi Vagyonjogi Szerződések Országos Nyilvántartásába lehet bejegyeztetni. Ugyanis egy szerződés harmadik féllel, például egy bankkal szemben, csak ezután hatályos, vagy akkor, ha a házastársak bizonyítják, hogy a harmadik személy a szerződés fennállásáról és annak tartalmáról tudott vagy tudnia kellett – írták.

A bejegyzést a házastársak, illetve élettársak személyesen kérhetik a lakóhelyük vagy tartózkodási helyük szerint illetékes vagy a szerződést közjegyzői okiratba foglaló közjegyzőtől.

Régebbi házassági vagyonjogi szerződés is bejegyeztethető a nyilvántartásba, amennyiben az megfelel a hatályos jogszabályok szerinti kritériumoknak – közölte a kamara.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás