Kezdőlap Hírek Hetvenéves rekord dőlt meg a magyar utakon
No menu items!

Hetvenéves rekord dőlt meg a magyar utakon

Tavaly az 1950-es évek óta először csökkent 500 alá a hazai közutakon elhunytak száma – hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a Közlekedési Kultúra Napja nyitórendezvényén.

Hozzátette, azon dolgoznak, hogy egyetlen ember se veszítse el életét közúti balesetben.

Schanda Tamás

Az ITM államtitkára szólt arról, a kormány elkötelezett az úthálózat fejlesztése mellett, az egyik fő célkitűzés, hogy bármelyik magyarországi településről 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos útszakasz. Az elmúlt öt évben ez az elvárás a települések fele, a lakosok közel háromnegyede esetében teljesült. 2025-re pedig a hazai települések háromnegyedére, tízből kilenc magyar emberre lesz igaz, hogy félórás közelségben lesz egy négysávos úthoz – fogalmazott.

Ismertette, a közúti közlekedésfejlesztési terveket a 2016-ban elindított, jelenleg összesen 3600 milliárd forintos keretösszegű útprogram összegezi. Ennek a jelentős forrásmennyiségnek a nagyobbik részét a magyar emberek munkájának köszönhetően a hazai költségvetésből tudják fedezni.

Az a cél, hogy az évtized közepére Magyarország gyorsforgalmi törzshálózata megközelítse a végleges kiépítés szintjét, 2025-re minden megyei jogú városba és tizenegy határállomásig gyorsforgalmi utakon lehessen majd autózni – mondta Schanda Tamás.

Megjegyezte, az autópályákon, autóutakon nemcsak gyorsabb és kényelmesebb a közlekedés, hanem biztonságosabb is, a gyorsütemű hálózatfejlesztés eredményei a javuló baleseti statisztikákban is megmutatkozhatnak majd.

Az államtitkár bejelentette, hogy az idén a 83-as és 834-es főutak csomópontjában lévő pápai körforgalom lett az év körforgalma.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) közlekedésbiztonsági tagozata szervezésében megvalósult kiírásban a szakmai munkacsoport tíz körforgalmat jelölt, közülük közönségszavazással választották ki a győztest, amely a leadott szavazatok felét kapta – mondta az ITM államtitkára.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb Közép-Ázsiai célpontra repülhetünk Budapestről

A SCAT Airlines csatlakozásával a Budapestről induló légi utasok számára egyúttal szélesebb kínálat és zökkenőmentes csatlakozás kínálkozik a régión belüli további városokba. 

Időkapszulát helyeztek el az Agrárminisztérium, Kossuth téri épületében

Ütemezetten zajlik a Steindl Imre Program keretében az Agrárminisztérium Kossuth téri épületének megújítása.

Így őrizhető meg a vagyon értéke infláció idején

Bár a gazdasági környezet folyamatosan változik, a pénzügyi stabilitás megőrizhető tudatos tervezéssel.

200 milliárd eurós beruházást mozgósítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésére

Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére.

Hírek

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.