Kezdőlap Energia Ingyenpénz a távhős lakásokban élőknek, nyártól igényelhető a rezsicsökkentő állami támogatás
No menu items!

Ingyenpénz a távhős lakásokban élőknek, nyártól igényelhető a rezsicsökkentő állami támogatás

Ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat segítheti a társasházakat és lakásszövetkezeteket a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében, a 100 százalékos vissza nem térítendő támogatás jóvoltából összesen akár 200 ezer háztartásban valósulhatnak meg költségcsökkenést eredményező beruházások – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel.

Hangsúlyozták, az okosmérővel felszerelt társasházak lakói tényleges fogyasztásuk alapján, kevesebbet fizethetnek a távhőért. Az előkészületben lévő felhívás tervezete a pályázatkezelő honlapján véleményezhető 2025. május 9-ig.

Kiemelték, a pályázati felhívás távolról leolvasható fűtési költségmegosztó eszközök beszerzéséhez és felszereléséhez, a meglévő készülékek cseréjéhez, funkcióbővítéséhez biztosít állami hozzájárulást. A távhővel ellátott lakóépületek a rendszerhez szükséges adatgyűjtők telepítéséhez is igényelhetnek vissza nem térítendő forrást. Választható elemként támogatható még a termosztatikus radiátorszelepek és alsó elzáró szerelvények felszerelése.

A program a támogatásra jogosult mintegy 410 ezer háztartás közel fele számára teremt lehetőséget korszerű mérési rendszerek kialakítására, saját forrás igénybevétele nélkül. A majdani fejlesztések tehát nem terhelik meg a családok pénztárcáját, a rezsikiadásokat a fogyasztás mérhetővé és szabályozhatóvá tétele csökkenti.

A lakók a jövőben nem a légköbméterrel vagy az alapterülettel arányosan, hanem tényleges felhasználásuk alapján fizetnek a távfűtésért. A szabályozhatóság mellett a távolról leolvasott és folyamatosan nyomon követhető adatok is tudatosabb fogyasztást tesznek lehetővé, ami a számlák csökkenéséhez vezethet.

Az ötmilliárd forintos teljes keretösszegből egy pályázó legalább 100 ezer forint és legfeljebb 50 millió forint támogatást igényelhet. A kérelmeket a területi szempontok figyelembe vétele nélkül, beküldésük idősorrendjében bírálják el.

A támogatott fejlesztések megvalósításának tervezett határideje 2026 vége.

A pályázattal kapcsolatos részletes információk és a teljes dokumentáció tervezete a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. (NFFKÜ) honlapján érhető el. A részvételi feltételek véglegesítéséhez 2025. május 9-én, 12 óráig várják az észrevételeket, javaslatokat. A program éles indulása 2025 nyarán várható – tájékoztatott a szaktárca.

Nem ez az egyetlen ágazati pályázat: a távhőtermelés megújuló alapokra helyezését és a távhőszolgáltatás hatékonyságának javítását összesen 96 milliárd forinttal ösztönzi a Jedlik Ányos Energetikai Program két kiírása – közölte az Energiaügyi Minisztérium.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás