Kezdőlap Hírek INPUT Program. Gondolatvezérléssel az amerikai piacra
No menu items!

INPUT Program. Gondolatvezérléssel az amerikai piacra

Gondolattal irányítható elektronikus vezérlő, úgynevezett agy-gép interfész-rendszer fejlesztésével nyert a Mindrove csapata az INPUT Program első országos startup versenyén. A fejlesztők jutalma egy 20 ezer dollár értékű, észak-amerikai piacra lépési csomag.

A Mindrove fejlesztése. Kép: mindrove.com

A versenyre közel ötven csapat adta le jelentkezését, akik közül az elődöntőket követően öten jutottak a fináléba: a Mindrove csapata, az orvostanhallgatók számára oktatási alkalmazást fejlesztő Insimu, a Z generációt célzó pénzügyi alkalmazás, a BankZee, az oktatást kiterjesztett valósággal forradalmasító Innobie, valamint a Heatventors, amely hőakkumulátorok segítségével járul hozzá a hűtési rendszerek energia-megtakarításához.

Az egészségügy, az oktatás, a fintech, az energetika és az agykutatás területéről kikerülő öt döntős az ITU Telecom World 2019 budapesti eseményén mutatta be megoldásait a nemzetközi zsűri és a közönség előtt.

Az első helyen a Mindrove végzett, a csapat egy 20 ezer dollár értékű, észak-amerikai piacra lépési csomagot nyert. A Heatventors szerezte meg a második helyezést, ők egy 5 ezer dollár értékű európai piacra lépési csomagot kaptak jutalmul. A harmadik helyezett Insimu pedig részt vehet a világ egyik kiemelt startup rendezvényén, a finnországi Slushon. A verseny első három helyezettje így összesen mintegy 30 ezer dollár értékű nyereményben részesült.

Solymár Károly Balázs, az ITM infokommunikációért felelős helyettes államtitkára kifejtette, a magyar innovatív vállalkozásokban rengeteg fejlődési potenciál van. Ezt bizonyítja az is, hogy kiváló startupok kiváló ötletekkel jelentkeztek a versenyre. Az INPUT Program által biztosított tartalmas szakmai nyeremény pedig páratlan támogatást jelent a nyertesek számára ahhoz, hogy lépéseket tegyenek a nemzetközi piacok felé – tette hozzá a helyettes államtitkár.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Közös felelősségünk a madarak és a fák megóvása

Magyarország egyik legszebb és legrégebbi természetvédelmi hagyományát, a Madarak és fák napját ünnepeljük május 10-én. Ez az alkalom több mint száz éve hívja fel a figyelmet a természeti értékek megóvására, különösen a madarakra és a fákra.

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez
Hirdetés

Hírek

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.