Kezdőlap Hírek Jogsértő cégegyesítések miatt bírságolt a GVH
No menu items!

Jogsértő cégegyesítések miatt bírságolt a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal hatósági jóváhagyás nélküli cégegyesítések miatt összesen 23,9 millió forint bírságot szabott ki.

A büntetést fizető vállalatok nem jelentették be időben a tranzakcióikat, így a hatóság nem tudta vizsgálni az összefonódás versenyhatásait és a fogyasztókat érintő következményeket – indokolta az intézkedést a GVH.

A HO-ME 2000 Kft. a Belfry Holding GmbH-val közösen a REPÉT Környezetvédelmi és Építő Kft., jelenlegi nevén az INETON Építő és Gyártó Kft. felett szerezte meg szabálytalanul az irányítást, a két cégnek 21,6 millió forintot kell fizetnie.

A Central European Opportunity Magántőkealap a Global Refuse Holding Zrt.-vel egyesült jogsértő módon, ezért 2,3 millió forintot kell fizetnie.

A bírság összege attól függ, mennyi idő múlva kapta meg a GVH az utólagos bejelentést.

A cégegyesítéseket végül nem kifogásolták, és maguk az érintettek is elismerték, hogy megsértették a hatósági tudomásulvétel előtti végrehajtási tilalmat. A hatóság azt is enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy mindegyik társaságnak ez volt első versenyjogi törvényszegése, és lemondtak a jogorvoslatról a GVH döntésével szemben – olvasható a közleményben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás