Kezdőlap Hírek Jól megy a biztosítóknak, csúcsra jár a nyereség
No menu items!

Jól megy a biztosítóknak, csúcsra jár a nyereség

A biztosítók 2018 első fél évében 40,076 milliárd forint adózott eredményt értek el 520,2 milliárd forint díjbevétel mellett. A nyereség 24,7 százalékkal, a díjbevétel 7 százalékkal haladja meg a tavalyi első fél évit – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján szerdán közzétett adatokból. 

A jegybank elemzése szerint a biztosítók szerződéseinek száma június végén meghaladta a 13,681 milliót, éves szinten 3,6 százalékkal nőtt. A nem élet üzletági szerződésszám 4,4 százalékkal nőtt, az élet üzletági 0,2 százalékkal csökkent 2017. június végéhez képest. Az előző negyedévhez viszonyítva mind az élet, mind pedig a nem élet szerződések száma bővült, 0,3 illetve 1,6 százalékkal.

A szektor második negyedévi díjbevétele 244,5 milliárd forint volt, 5,8 százalékkal magasabb a tavalyi második negyedévinél, az életági díjak 0,6 százalékos, valamint a nem élet ági díjak 11,1 százalékos növekedésének hatására.

A második negyedévi díjbevétel 48 százaléka az élet üzletágból (117,8 milliárd forint), míg 52 százaléka (126,7 milliárd forint) a nem élet üzletágból származott.

Az előző negyedévihez viszonyítva 1,3 százalékkal mérséklődött a díjbevétel a második negyedévben, aminek hátterében az élet üzletág 0,7 százalékos, a nem élet ág 19 százalékot meghaladó díjbevétel-csökkenése áll. Az utóbbi oka, hogy egyes ágazatokat éves gyakoriságú díjfizetés jellemez, vagyis az éves díj egészét az első negyedévben fizetik be.

A biztosítók szavatolótőke-feltöltöttsége továbbra is magas. A szavatolótőke-megfelelés a második negyedévben 215,9 százalék volt, mely az előző negyedévhez képest 6,9 százalékpontos, a 2017. második negyedévi értékhez képest pedig 8,5 százalékpontos csökkenés, de így is jóval meghaladja mind a jogszabályban előírt 100 százalékos, mind pedig az MNB ajánlás alapján prudenciálisan elvárt, a volatilitási tőkepufferrel megnövelt 150 százalékos követelményt is.

A figyelembe vehető szavatoló tőke és a szavatolótőke-szükséglet alapján számított szavatolótőke-megfelelés a biztosítók 70 százaléka esetében (16 biztosító a 23 felügyelt intézményből) 200 százalék feletti értéket jelez. Egy évvel korábban a biztosítók 74 százaléka (20 biztosító a 27 felügyelt intézményből) tartozott ebbe a csoportba.

Az egy évvel korábbihoz hasonlóan 150 százalék alatti szavatolótőke-megfelelést egy biztosító esetében találtak. A jegybank elemzése szerint a tőkefeltöltöttség éves szintű csökkenésének oka a szavatolótőke-szükségletnek a figyelembe vehető szavatoló tőke növekedését meghaladó bővülése volt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás