Kezdőlap Cégvilág Jön az 5G – változott az ehhez kapcsolódó szervezet elnöksége
No menu items!

Jön az 5G – változott az ehhez kapcsolódó szervezet elnöksége

Tisztújító plenáris ülést tartott a Digitális Jólét Program által kezdeményezett 5G Koalíció.

A tavaly júniusban kormányzati és piaci szereplők, szakmai és érdekképviseleti szervezetek, egyetemek és tudományos műhelyek részvételével megalakult 5G Koalíció célja, hogy Magyarország az 5G fejlesztések egyik európai központjává váljon.

Az ülésen az elnökség tagjává választották Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, Budai J. Gergőt, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesét, Jakab Rolandot, az Ericsson Magyarország Kft. ügyvezető igazgatóját, Kaszás Zoltánt, a T-Systems Magyarország vezérigazgatóját, Jakab Lászlót, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánját, Major Gábort, az IVSZ főtitkárát és Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét.

Az új kormányzati struktúrában a Digitális Jólét Program irányításáért az innovációs és technológiai miniszter felel. Az innovációs tárca tervei szerint az októberre elkészülő 5G stratégia a bürokratikus akadályok csökkentésére, a piaci és állami felhasználási igények generálására és a tesztelési lehetőségek biztosítására fókuszál majd, elsősorban a zalaegerszegi járműipari tesztpálya környezetében – ismertette Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Magyarország a világon az elsők között valósítaná meg az 5G technológia bevezetését, vezető szerepet vinne a technológiára épülő alkalmazások tesztelésében is. Megalapítása óta az 5G Koalíció tagszervezeteinek száma az induló 46-ról 64-re nőtt. Az öt szakmai munkacsoport tevékenységében több mint 130 vezető szakember vesz részt, támogatva Magyarország 5G stratégiájának elkészítését. Tavaly szeptembertől az 5G Koalíció tagjai 29 önálló szakmai javaslatot dolgoztak ki az 5G stratégiához kapcsolódóan, az öt szakmai munkacsoport 36 ülésén több mint 600 szakember vett részt.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így őrizhető meg a vagyon értéke infláció idején

Bár a gazdasági környezet folyamatosan változik, a pénzügyi stabilitás megőrizhető tudatos tervezéssel.

200 milliárd eurós beruházást mozgósítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésére

Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére.

Hungarikum lett a déli harangszó és a csárdás

Tovább bővült a Hungarikumok Gyűjteménye a déli harangszóval és a csárdás tánccal, a Magyar Értéktárba pedig a csárdát vették fel.

Együttműködést kötött a Béres Gyógyszergyár és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

A Béres Gyógyszergyár és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megerősítette több mint három évtized óta tartó stratégiai partnerségét, és új stratégiai megállapodás révén a 2025 őszi tanévtől a gödöllői székhelyű felsőoktatási intézmény hallgatói is pályázhatnak a Béres Kiválósági Ösztöndíjra.

Hírek

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.