Kezdőlap Hírek Bér. Júliusban emelnek először az egészségügyi közalkalmazottaknak
No menu items!

Bér. Júliusban emelnek először az egészségügyi közalkalmazottaknak

Jövő júliusban kezdődik és négy éven keresztül tart majd az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők béremelése – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A miniszter elmondta, az összesen 72 százalékos bérfejlesztést ütemezetten, négy év alatt hajtják majd végre; jövő júliusban 8 százalékkal emelkedik az említettek bére.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztériumának első embere az egészségügyi dolgozók jelentős béremelését és a kórházak konszolidációját jelentette be Forrás: AzÜzlet.hu
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztériumának első embere

A miniszter egy sajtótájékoztatón elmondta azt is, 2020 januárjában 14 százalékkal, majd az év novemberében ismét 20 százalékkal emelkedik az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők bére, 2021-ben pedig újabb 30 százalékkal.

Bejelentette azt is, hogy a kórházakat konszolidálja a kormány.

A béremelésre jövőre 14,1 milliárd, 2020-ban 79,4 milliárd forintot szán a kormány.

Az M1 péntek reggeli műsorában Kásler Miklós kijelentette, az egészségügyi rendszert egyben kell kezelni, nem hatékony az a módszer, hogy egy-egy területet korrigálnak.

“Tehát az egész kórházi rendszert és az egész egészségügyi ellátórendszert kell újraszervezni, átalakítani és a szemléletmódot is megváltoztatni” – hangsúlyozta a tárcavezető. /MTI/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.
Hirdetés

Hírek

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában

BÉT: a standard kategóriában folytatja a kereskedést az STRT Holding

Az újonnan kibocsátott törzsrészvények végleges értékesítési ára egységesen 900 forint lett. A társaság így összesen 1,35 milliárd forint friss tőkét vont be, amelyet az STRT Holding a növekedési és befektetési célok finanszírozására fordít.

KSH: októberben a bruttó átlagkereset 692 700 forint volt, ami 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 691 400 forint, a nettó átlagkeresete 476 600 forint volt.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.