Hirdetés
Kezdőlap Hírek Kényszergyógykezelés, ítélet. Nyakon szúrta alkalmi ismerősét a szegedi skizofrén
No menu items!

Kényszergyógykezelés, ítélet. Nyakon szúrta alkalmi ismerősét a szegedi skizofrén

Jogerősen felmentette az emberölés vádja alól, és kóros elmeállapota miatt elrendelte a kényszergyógykezelését a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön annak a férfinak, aki 2016-ban egy szegedi sörözőben meggyilkolta alkalmi ismerősét.

A jelenleg 26 esztendős vádlott 2016. február 1-jén ismerőseivel italozott, majd éjfél körül egy másik szegedi sörözőbe mentek át. Ott találkozott éjféltájban a későbbi sértettel, akivel végül kettesben maradtak, és folytatták az italozást, beszélgetést, köztük vita, szóváltás nem volt.

A vádlott hajnali három óra körül nadrágja zsebében kinyitotta a mindig magánál tartott bicskáját, majd a kést elővéve előzmény és ok nélkül nyakon szúrta a sértettet. A hétcentis pengét tövig beleszúrta az áldozatba, majd 16 centiméteres sebet ejtve átvágta a torkát. A vádlott a jelenlévőknek annyit mondott, “ez csak egy maffiózó”, majd elhagyta a helyszínt, a rendőrök hajnali öt körül fogták el.

A sértett – a jelen lévő vendégek segítségnyújtása ellenére – perceken belül elvérzett.

A vádlott az eljárás során arra hivatkozott, a sértett fenyegette, így jogos védelmi helyzetben volt. Az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék előtt megtagadta a vallomástételt, de az egyik tanú szavait kommentálva úgy fogalmazott, “nincs bennem megbánás, mert nem vagyok bűnös.”

A vádlott korábban is kontrollálatlanul fogyasztott alkoholt, többször is detoxikálóba került, a bűncselekmény idején is ittas volt, véralkoholszintje 2,5-3 ezrelék között lehetett. A férfi – a szakértői vélemények szerint – súlyos elmebetegségben, paranoid skizofréniában szenved, képtelen cselekménye következményeinek felismerésére. Az orvosok szerint gyógykezelése feltétlenül szükséges, bármikor bekövetkezhet nála ön- vagy közveszélyes állapot, elkövethet hasonló bűncselekményt.

Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A piacvezető magyar HR-szolgáltató felvásárlásokkal erősít az oktatás területén

A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet
Hirdetés

Hírek

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...