Kezdőlap Hírek Kerékpárral a Balatonnál - télen-nyáron, több száz kilométeren
No menu items!

Kerékpárral a Balatonnál – télen-nyáron, több száz kilométeren

Egész évben szolgáltatásokat és programokat kínáló kerékpáros turisztikai fejlesztések indulnak a Balaton térségében új útvonalak és kiszolgáló létesítmények kialakításával – közölte a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke a program keszthelyi nyitórendezvényén.

Princzinger Péter

Princzinger Péter az 1,2 milliárd forintos támogatású programról elmondta: a balatoni kerékpáros turisztikai szolgáltatások fejlesztésének keretében a Balaton háttértelepüléseit is érintő kerékpárutakat jelölnek ki, pihenőhelyeket és szolgáltató létesítményeket alakítanak ki. A 2020 végén záruló program révén teljes értékű tavaszi és őszi turisztikai kínálatot kívánnak nyújtani, de téli elfoglaltságokat is kínálnának, amelyekről hatnyelvű tájékoztatást is nyújtanának.

A kerékpáros szövetség elnöke felidézte: kormányzati cél, hogy Magyarország 2030-ra Európa legélhetőbb, legegészségesebb országa legyen, amiben szerepe van a turisztikai szektornak, azon belül pedig a kerékpáros turizmusnak. A Balaton esetében is az az elképzelés, hogy “365 napos desztináció” legyen, ne csak a hathetes nyári szezonra koncentrálódjon a turizmus.

A most induló balatoni projekt keretében feltérképezik és kijelölik a Balaton térségében – a meglévő 206 kilométeres bringakörúton kívül – a további, várhatóan mintegy 600 kilométernyi kerékpározható útvonalat. Ezek összekapcsolásával egy nagyjából 350 kilométeres “Nagy-Balaton” körutat is kialakítanak a háttértelepülések, az ott lévő szállások, szolgáltatások bekapcsolásával.

A tavat körülölelő bringakörút 206 kilométer hosszú. Illusztráció: MTI/Varga György

Három kiemelt szolgáltatóközpontot, valamint 100 pihenőhelyet alakítanak ki, továbbá egy készülő adatbázis segítségével hatnyelvű tájékoztatóanyagokat és webes alkalmazást is készítenek a kerékpáros turisták számára. A megvalósításban a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Zrt. és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány is partner – sorolta Princzinger Péter.

Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy korábban 13 szakmai szervezet írt alá szerződést ennek a projektnek a megvalósítására. Hozzátette, hogy három kiemelt helye lesz a szolgáltatásoknak, így Keszthely mellett Balatonfüreden és Balatonföldváron alakítják ki a főbb központokat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás