Kezdőlap Gazdaság Kétmilliárd forintos támogatási program indul a vállalkozói környezet fejlesztése érdekében
No menu items!

Kétmilliárd forintos támogatási program indul a vállalkozói környezet fejlesztése érdekében

Szabados Richárd

Támogatási program indul a hazai vállalkozói környezet fejlesztése, a vállalkozói tudás bővítése érdekében, a kétmilliárd forintos keretösszegre gazdaság- és vállalkozásfejlesztési céllal működő szakmai szervezetek pályázhatnak október 15-éig – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a tárca szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Szabados Richárd ismertette: az október 1-jén megjelenő programra Magyarországon bejegyzett, legalább két éve működő vállalkozásfejlesztési szakmai szervezetek, egyesületek, alapítványok jelentkezhetnek, a támogatást feladataik erősítésére fordíthatják.

A program keretében 10 és 100 millió forint közötti összegű, 90 százalékos mértékű vissza nem térítendő forrás nyerhető el egyebek mellett szakmai rendezvények, konferenciák szervezésére, képzésekre, mentorálásokra, szemléletformáló kampányok indítására – mondta el az államtitkár.

Az Üzleti környezet fejlesztési program célja, hogy a kis- és középvállalkozások minél több információt kapjanak, hozzáférjenek a forrásokhoz, és ezek a források jól hasznosuljanak – hangsúlyozta Szabados Richárd.

Az NGM áprilisban hozta létre a vállalkozások védelméért felelős helyettes államtitkárságot, hogy képviselje a vállalkozásokat, segítse azokat a többi között támogatási kérdésekben és az adminisztrációs terhek csökkentésében. Az induló programot a helyettes államtitkárság “zászlóshajó programjának” nevezte, amelynek keretében félévente mintegy 4000 kkv-t szeretnének elérni.

ukács Zsuzsanna, a vállalkozások védelméért felelős helyettes államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta: a kormany.hu oldalon már megismerhetők a program feltételei. A tárca célja, hogy a benyújtott támogatási kérelmek alapján a teljes összeget még ebben az évben folyósítsák.

A támogatást igénylőktől azt kérik, hogy minél hamarabb állítsák össze a pályázati dokumentációt, gondolják át a következő fél, illetve maximum két évben megvalósítandó programokat – tette hozzá.

Az induló program célja, hogy fejlődjenek a hazai, elsősorban a fővároson kívüli mikro-, kis- és középvállalkozások, mert ezek a célcsoportjai a támogatási programok jelentős részének. A helyettes államtitkár különösen fontosnak tartja, hogy a vállalkozások tudatosabban használják fel az európai uniós és hazai forrásokat, felkészültebbek legyenek ezeknek a fogadására, és jóval komplexebb fejlesztési programokat valósítsanak meg.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás