Kezdőlap Autó Kevesebb a baleset, mégis drágulhat a kötelező
No menu items!

Kevesebb a baleset, mégis drágulhat a kötelező

A kijárási korlátozás hatására jelentősen csökkent a közúti balesetek száma, de a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak kisebb mértékű emelkedésre számít a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A szervezet jelezte: bár a káresetek száma visszaesett, az egy kárra eső helyreállítási költségek az év eleje óta meredeken nőttek. A forint gyengülése megdrágította az importalkatrészeket, emellett a legtöbb szakszerviz januárban kétszámjegyű óradíjemelést hajtott végre.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás éves átlagdíja az első negyedévben 60 ezer forint körül alakult, az áprilisban megkötött szerződések esetében sem történt visszaesés, sőt néhány százalékkal tovább emelkedtek a díjak.

A koronavírus miatt időszakosan javuló kárhányad ugyanakkor a biztosítóknak elegendő tartalékot nyújthat, hogy a tavalyi 15-20 százalékos díjemelés után az idén alacsonyabb mértékű, 10 százalék körüli legyen a díjak növekedése. Ezzel a magyar kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak szintje továbbra is a legkedvezőbbek között marad európai uniós összehasonlításban – fejtette ki a FBAMSZ.

A szervezet szerint vannak külföldi példák arra, hogy egyes biztosítók a kijárási korlátozások idején díjkedvezményt nyújtanak az autójukat nem használó ügyfeleknek. A független biztosítási alkuszok szövetsége szerint Magyarországon ilyen akciókra kevéssé lehet számítani, mert a gépjárműbiztosításoknak csak nagyon kis részénél követhető nyomon a jármű tényleges használata.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetében a törvényi szabályozás nem tesz lehetővé esetleges időszakos díjvisszatérítéseket, ilyen lépésről legfeljebb a casco-díjak esetében dönthet egy-két biztosító. Azonban az ilyen akciók csak az autósok töredékét érinthetik, mert Magyarországon öt autóból egy rendelkezik casco-szerződéssel – jelezte a szövetség.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály benyújtotta a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek

Már a parlament előtt van a 2024-es költségvetési törvényjavaslat, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter az Országházban.

Kijött a rendelet: kötelező marad, de teljesen átalakul az energetikai tanúsítvány 

Novembertől teljesen megújul az épületek energiahatékonyságát értékelő rendszer és új energetikai tanúsítványok jönnek. Továbbra is kötelező marad az energetikai tanúsítvány beszerzése az ingatlanok eladásához és bérbeadásához, de annak számát és átvételét már nem kell szerepeltetni a szerződésekben - derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából.

Pánikhangulat uralkodott el a gazdálkodókon egy új kötelezettség miatt

Január 1-je óta a Nébih felületén kell vezetnie a gazdálkodóknak az elektronikus permetezési naplót. A naponta akár több órát is felemésztő adminisztrációs feladat a permetezési szezonban hatalmas terhet ró a gazdákra, amit sokan próbálnak áthárítani a növényorvosokra, holott ez nem az ő dolguk lenne.

KSH: visszaestek a beruházások az év elején

A beruházások volumene 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 1,0 százalékkal nőtt. A beruházások volumenét jellemzően a vállalkozások csökkenő aktivitása alakította - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  

Hírek

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.