Kezdőlap Pénzvilág Kína a világ bankára lett
No menu items!

Kína a világ bankára lett

Legalább öt billiárd dollárral tartozik Kínának a világ. A legjobban az afrikai országok vannak eladósodva. Pekingi gazdasági érdekeket szolgáló infrastruktúra projekteket finanszíroznak a kölcsönökből. Sok ország nehezen tudja törleszteni adósságát. Csődhullám fenyeget!?

Kína felemelkedése

Amikor a mexikói pénzügyminiszter, Jesús Silva Herzog ’82 augusztusában tájékoztatta washingtoni kollégáját, az amerikai jegybank, a Fed elnökét és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőjét, hogy országa fizetésképtelen, Kína még a világ legszegényebb országai közé tartozott. Sanghaj képét biciklik és riksák, nem felhőkarcolók határozták meg. Autók alig jártak a városban.

A ’82-es telefonhívás az évtizedet meghatározó pénzügyi válság kezdeteként került be a gazdaságtörténelembe. Röviddel később más latin-amerikai, majd afrikai és ázsiai is országok csődöt jelentettek,  csak komoly nehézségek árán tudták törleszteni adósságaikat.

1982-ben 205 milliárd dollár volt a kínai GDP. Ma 14 ezer milliárd! Sanghajban 3, az egész országban 250 millió autó fut. Kína a világgazdaság talán legmeghatározóbb szereplője lett. Sok gazdasági szektor és vállalat, mint például a gépjárműipar és az autói felét Kínában eladó Volkswagen is a világ legnépesebb országától függ.

A cégek mellett államok is függőségi viszonyba kerültek. Sok ország, amely a ’80-as években csődöt jelentett, ismét eladósodott. Méghozzá Kína, a világ legnagyobb hitelezője felé!

Megdöbbentő számok

Carmen Reinhartnak, a Harvard közgazdász professzora a ’82-ben indult válságra asszociált, amikor két német kollégájával, Sebastian Hornnal és Christoph Trebeschel tanulmányt írt a kínai hitelkihelyezésekről. A kommunista ország igyekszik titkolni, kinek és mennyit kölcsönt adott. Ezért Reinhart és kollégái kutatási eredménye sokkolta a világot.

A kihelyezések volumene az eddig feltételezettek kétszerese, 5 billiárd dollár lehet. Kína a világ legnagyobb hitelezője.

A kommunista országot zavarja, ha elemzőknek feltűnik, hogy a kölcsönügyletek volumene, folyósítási- és fizetési feltételei a XIX. századra emlékeztetnek. Hasonló kondíciókat alkalmaztak a gyarmattartó európai államok. Kína a hitelfelvevő ország nyersanyagait és ipari termékeit kéri biztosítékul, amivel minimum gazdasági függésbe hozza a hitelfelvevőket.

A tanulmánya heves reakciókat váltott ki Pekingben. A Kínai Kommunista Párt (KKP) angol nyelvű szócsöve, a ’Global Times’ kétségbe vonta Reinharték objektivitását. A KKP-t zavarja, ha afrikai aktivitása kerülnek terítékre, tehát, hogy pekingi gazdasági érdekeket szolgáló kikötők, vasútvonalak, utak, repülőterek, erőművel épülnek kínai hitelekből a szegény afrikai országok. A kínai hitelkehelyzés 2000-ben a globális GDP még csak 1, ma már 8%-ára nőtt. Hasonló intenzitású növekedés eddig kétszer volt, amikor a világ 1918 majd 1945 után az USA adósa lett.

Homályos ügyletek

A kínai hitelpolitika titokzatossága összefügg a kommunista ország részben továbbra is államilag irányított gazdaság átláthatatlanságával. Többnyire nem kormányok közötti ügyletekről van szó.

Kínai állami vállalatok adják a kölcsönöket az afrikai országok állami cégeinek. Így ezek egyik ország hivatalos statisztikáiban sem jelennek meg. Kínai nem tagja az államok közötti kölcsönügyletek lebonyolításnak és az adósságok átütemezéséről folytatott tárgyalásoknak keretet adó Párizsi Klubnak, így nem szolgáltat információkat sem.

A Kiel Intézet részvételével végzett új tanulmány szerint ezeknek a kölcsönöknek a fele nincs nyilvánosan rögzítve

A feltételezett 5 billiárd dollárral Kína több pénzt helyezett ki a fejlődő országokba, mint az IMF és a Világbank együtt. A nemzetközi közösség eleinte dicséretekkel halmozta el Pekinget, amiért segíti az afrikai gazdaságok fejlődését. Ma már világos, hogy amit Kína invesztícióként állít be, az valójában hitelnyújtás, amelyből a szegény országok gigantikus, Kína gazdasági érdekekeit szolgáló infrastruktura projekteket finanszíroznak. Az adósságosaikat egyre nehezebben törlesztő államok pedig Peking függőségébe kerülnek.

Csődhullám közeleg?!

A fejlődő országok a ’90-es évek adósságelengedéseinek köszönhetően időlegesen könnyebb helyzetbe kerültek. Napjainkban ismét az adósságcsapda felé tartanak. A Kína felé fennálló tartozások az afrikai országok nemzeti össztermékének 11 százalékát teszik ki. Az öt legnagyobb hitelfelvevőnél több, mint 15 százalékát. A legeladósodottabbak között jelentős olajtartalékkal rendelkező országok vannak: Angola, Nigéria és Venezuela. Érthető, hogy Kína nem fél a csődjüktől. Ha nem tudnak fizetni, viszi a fekete aranyat.

A legnagyobb adósságot Laosz és Kambodzsa halmozta fel. A pénzből nem a két ország profitált. A kínai szuperprojekthez, az ’Új Selyemúthoz’ kapcsolódó infrastrukturális fejlesztéseket finanszíroztak a kölcsönökből.

Sok latin-amerikai ország adósságállománya is magas. Százalékban kifejezve Kelet-Európában még jóval kisebb a kínai kölcsönök aránya, de dinamikus a növekedés. Magyarország nemrég a Budapest-Belgrád vasútvonal 750 milliárd forintos fejlesztésére vett fel kölcsönt Pekingtől. A beruházás szintén az ’Új Selyemút’ része.

Összességében hasonló a fejlődő országok adóssághelyzete, mint a ’80-as évek elején, amikor egy telefonhívással csődhullám indult el a harmadik világban – hívja fel a figyelmet a Harvad-i tanulmány.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás