Kezdőlap Világgazdaság Közel az infláció tetőzése Németországban
No menu items!

Közel az infláció tetőzése Németországban

Az év második felében indulhat csökkenésnek az infláció Németországban – derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet friss felméréséből.

A német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézetei közé tartozó ifo szerint az infláció lassulását jelzi előre, hogy hosszú idő óta először csökkent az áremelésre készülő vállalkozások aránya. Az intézet úgynevezett árvárakozási indexe – amely a következő három hónapban áremelést tervező cégek arányát mutatja meg – az áprilisi 61,8 pontról 57,8 pontra csökkent májusban.

Timo Wollmershäuser

Ez ugyan még mindig a második legmagasabb érték a rendszeres felmérések kezdete, 2005 óta, “de a tendencia arra utal, hogy a havi inflációs ráta, ha nagyon lassan is, de a 7 százalék fölötti szintről 6 százalék alá süllyed az év második felében” – mondta Timo Wollmershäuser, az ifo konjunktúra-kutatási részlegének felelőse, hozzátéve, hogy az év egészét tekintve 6 százalék körüli infláció várható.

Az árvárakozási index csökkenése majdnem minden ágazatban megfigyelhető. Az egyetlen kivétel a kiskereskedelem, ahol 75,6 pontról 77,4 pontra emelkedett az index. Az ágazaton belül leginkább az élelmiszerekkel, élvezeti cikkekkel és italokkal foglalkozó kereskedők számítanak drágulásra, körükben a mutató értéke 100 pont, vagyis minden kereskedő az árak további emelkedésével számol.

Ugyanakkor a feldolgozóiparban az áprilisi 72,6 pontról 67,4 pontra, az építőiparban 64,7 pontról 56,9 pontra, a nagykereskedelemben 79,3 pontról 68,1 pontra, a szolgáltató szektor vállalkozásainál 51,4 pontról 46,7 pontra csökkent az ágazati árvárakozási mutató.

A gazdaság egészét jellemző árvárakozási index a koronavírus-járvány első szakaszában, 2020 tavaszán rövid ideig a negatív tartományba süllyedt, vagyis többségben voltak az árak csökkenésével számoló cégek. A mutató azóta folyamatosan emelkedett, 2021 második felében már 40 pont felett volt. Az idén áprilisban regisztrált 61,8 pont minden korábbinál nagyobb érték. Erről a csúcsról fordult vissza a mutató májusban.

Az infláció a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) legutóbbi, áprilisi adatai szerint 7,4 százalékra emelkedett az előző havi 7,3 százalékról. Ez negyvenegy éve, 1981 óta a legmagasabb szint. Különösen az energiaárak emelkedtek jelentősen, ami a Destatis számításai szerint nagymértékben befolyásolja a magas inflációs rátát. Az infláció májusi alakulásáról hétfőn közölnek adatokat.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Nem változtatott a Fed az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott.

Bezárta a kiskaput az online Árfigyelő rendszer

GVH: az Árfigyelő az adott üzletlánc boltjainak 80 százalékában alkalmazott árak alapján határozza meg a legalacsonyabb árat

Mentavill Expo: a lakossági piac bezuhant az ipari megrendelések nem csökkennek a villanyszerelőknél

Az épitőipari visszaesés, a lakásépítések számának csökkenése a villanyszerelők számára is olyan kihívást jelent, amelyre naprakész piacismerettel és a megszokottól eltérő üzletpolitikával lehet csak eredményesen reagálni.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Visszavonták az ONEY pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Az ONEY így nem rendelkezett az ügyfelekkel szembeni követelésekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásból eredő egyéb kötelezettséggel az engedély visszavonása és a végelszámolás időpontjában.