Kezdőlap Zöld üzlet Közös vállalat a klímasemleges távhőért
No menu items!

Közös vállalat a klímasemleges távhőért

Kutatófúrások Donaustadtban © Wien Energie / Johannes Zinner

Deeep néven hozott létre közös vállalatot a bécsi energiaszolgáltató, a Wien Energie és az osztrák olajvállalat, az OMV, hogy az osztrák főváros alatt 3000 méteres mélységben talált forróvíz-vagyont klímasemleges távhő előállítására használják fel. 200 ezer bécsi háztartást látnának el így, egyelőre 20 millió eurót fordítanak az első mélységi geotermián alapuló erőmű tervezésére.  

Az OMV tudja, hogyan kell kutat fúrni, a Wien Energie pedig el tudja juttatni a meleg vizet a fogyasztókhoz – nagyjából ez az alapgondolata a két óriáscég együttműködésének, akik Deeep néven alapítottak közös vállalatot a mélységi geotermia felhasználására a távfűtésben. Bécs alatt – 3 kilométeres mélységben – néhány évvel ezelőtt találtak jelentős forróvíz-vagyont, amelynek hőmérséklete meghaladja a 100 Celsius-fokot. Ezt szeretnék távhő előállítására felhasználni, hogy földgáz helyett megújuló energiaforrásokon alapuljon az osztrák főváros távhőellátása és 2040-re klímasemleges lehessen.

Első körben 20 millió eurót fektetnek be a tervezésbe, és Bécs új városrészében, Aspernben építik meg az első mélységi geotermián alapuló erőművet, amelynek jelenleg az engedélyeztetése zajlik. Ha minden az ütemterv szerint alakul, a fúrások 2024-ben indulhatnak, és 2027-ben kezdheti meg működését a 20 megawattos létesítmény, amely 20 ezer háztartást lát majd el klímasemleges távhővel. A 80 millió eurós összköltségű kísérleti beruházás ezen kívül fontos adatokkal és információkkal szolgál majd a tervezett további legalább hét erőműhöz, amelyek összteljesítménye 200 megawatt lesz.

A technológia lényege, hogy a 2-5 kilométeres mélységben található forró vizet szivattyúkkal a felszínre hozzák, ahol hőcserélők segítségével elvonják tőle a hőt. Az így nyert hőt a távhőhálózatba táplálják, a kihűlt vizet pedig visszavezetik az eredeti lelőhelyére. Így egy zárt, megújuló körforgás jön létre.

A projekt célja, hogy a mélységi geotermia segítségével összesen 200 ezer bécsi háztartást lássanak el klímasemleges távhővel és 2030-ra 900 gigawattórányi távhő származzon ebből a lokális, az energiaimporttól független forrásból.

Michael Strebl, a Wien Energie igazgatója az ORF-nek azt is elmondta, hogy – az időjárástól függően – jelenleg 6.500 gigawattóra körül van a távhőfogyasztás. Ennek 55-60 százaléka földgázból származik, a többi pedig hulladékhőből – például a Mannertől vagy a Spittelaui hulladékégetőtől. A cél az, hogy az energiaátállás végére negyedeljék a forrásokat. Vagyis a távhő egynegyede – vagy akár egyharmada – óriási hőcserélő berendezésektől, egynegyede a hulladékégetésből, egynegyede a geotermiából, egynegyede pedig egy zöld technológián alapuló, még csak terv szintjén létező új erőműből származzon.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Közös felelősségünk a madarak és a fák megóvása

Magyarország egyik legszebb és legrégebbi természetvédelmi hagyományát, a Madarak és fák napját ünnepeljük május 10-én. Ez az alkalom több mint száz éve hívja fel a figyelmet a természeti értékek megóvására, különösen a madarakra és a fákra.

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez
Hirdetés

Hírek

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.