Kezdőlap Gazdaság KSH: 273 ezer forint volt a januári nettó átlagkereset
No menu items!

KSH: 273 ezer forint volt a januári nettó átlagkereset

Januárban 9,5 százalékkal nőtt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és nettó átlagkeresete. A bruttó átlagkereset 411 000 forint volt  januárban, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 273 300 forint – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,5 százalékkal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremelései eredményeként 13,3 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül 13,0 százalékkal nőttek.

A vállalkozásoknál 424 ezer 300 forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül számolt bruttó átlagkereset, ami 48 ezer 600 forinttal alacsonyabb az előző havinál. A költségvetésben számolt 422 ezer 700 forintos átlagkereset is 3 ezer forinttal alacsonyabb a decemberinél.

A nettó átlagkereset a kedvezményeket is figyelembe véve 280 500 forintot ért el, 9,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 390 200 forintra becsülhető, ami 9,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A reálkereset 6,6 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 2,7 százalékos növekedése mellett – közölte a KSH.

A legalább öt munkatárssal működő vállalkozásoknál teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma tavaly februárhoz képest 49 ezerrel csökkent, a költségvetési szektorban nem változott a közfoglalkoztatottak nélkül számolt létszám. A közfoglalkozatottak száma 6,1 százalékkal (6 ezerrel) csökkent egy év alatt.

Az iparban és az építőiparban az átlagosnál alacsonyabb 7,3, illetve 7,6 százalékos volt a keresetek emelkedése, a mezőgazdaságban 3,7 százalékos. A vendéglátásban második hónapja csökkentek a keresetek, januárban 1,9 százalékkal voltak alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Az oktatásban 12,7 százalékos, az egészségügyben 27,8 százalékos béremelkedést regisztrált a KSH.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás