Kezdőlap Gazdaság KSH: a munkanélküliek közel ötöde fiatal
No menu items!

KSH: a munkanélküliek közel ötöde fiatal

Márciusban a munkanélküliek száma 194 ezer volt, 25 ezerrel több, mint egy évvel korábban, viszont 19 ezerrel kevesebb a februárinál. A munkanélküliségi ráta egy év alatt 0,5 százalékponttal 4,0 százalékra emelkedett, az előző havihoz képest 0,4 százalékponttal csökkent. Az összes munkanélküli közel ötöde a fiatalok köréből került ki – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A 2021. január-márciusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 215 ezer volt, 42 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 4,5 százalékos értéke 0,9 százalékponttal meghaladta a tavalyi első negyedévit.

A 15–24 éves munkanélküliek száma 42 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 2,4 százalékponttal, 13,6 százalékra nőtt.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

A 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,7 százalékponttal, 4,0 százalékra, az 55-74 éveseké 1,1 százalékponttal, 3,3 százalékra emelkedett.

A férfiak körében a munkanélküliek száma 14 ezerrel, a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 4,1 százalékra nőtt, míg a munkanélküli nők száma 28 ezerrel, munkanélküliségi ráta 1,3 százalékponttal, 4,9 százalékosra emelkedett.

A munkakeresés átlagos időtartama 9,1 hónap volt, a munkanélküliek 26,4 százaléka legalább egy éve keresett állást.

A munkanélküliségi ráta Észak-Alföldön volt a legmagasabb, 7,3 százalék. Az előző év azonos időszakához képest Dél-Dunántúl kivételével minden régióban nőtt a ráta értéke, a legnagyobb mértékben, 1,8 százalékponttal Dél-Alföldön. Jelentősen, egyaránt 1,4 százalékponttal növekedett a munkanélküliség szintje Pest régióban (3,8 százalék) és Észak-Magyarországon (5,7 százalék). A munkanélküliség Nyugat- és Közép-Dunántúlon volt a legalacsonyabb (2,3, illetve 2,4 százalék).

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint márciusban 303 631 álláskeresőt tartottak nyilván, a januári 8000-es és a februári 3500-as emelkedés után már csak 1400-zal nőtt, az előző havihoz mérve. Idén áprilisban csökkent először a regisztrált álláskeresők száma csaknem 16 ezerrel és ezzel majdnem 3 ezerrel süllyedt a múlt év végi szint alá és 88 ezer 500-zal csökkent a tavaly júniusi csúcsponthoz képest.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...