Kezdőlap Hírek Lamborghini és fegyverek - bebukó cégekkel milliárdokat csaltak el
No menu items!

Lamborghini és fegyverek – bebukó cégekkel milliárdokat csaltak el

Több milliárd forint áfát csalt egy Budapest és Győr környéki cégeket irányító bűnbanda élelmiszeripari termékek kereskedésével. A gyanúsítottak közül a Budai Központi Kerületi Bíróság öt embert letartóztatott – közölte a NAV.

Haszon Dávid, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense elmondta, hogy a NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozást. Az adatok szerint a bűnbanda az Európai Unióból nettó áron vásárolt élelmiszeripari termékeket, főként sajtot, csokoládét és kávét. Azokat Magyarországon nagykereskedőknek, szállodai beszállítóknak adta tovább.

Az árut negyedévente cserélődő, “bukó” cégeken keresztül szerezték be, amelyek vagy nem nyújtottak be bevallást vagy fiktív adatokat közöltek, így csökkentve a haszonhúzók fizetendő adóját.

A nyomozás adatai szerint több tízezer tonna élelmiszer került a bűnbandán keresztül különböző vendéglátóhelyekre és a hazai boltok polcaira. A kereskedés volumenét mutatja, hogy az egy főre jutó magyarországi adatokkal számolva több mint egymillió ember éves sajtfogyasztását fedezték ilyen módon.

A NAV és a Terrorelhárítási Központ kétnapos közös akciójában 85 helyszínen tartottak kutatást. A bizonyítékok beszerzése mellett a győri nyomozók luxusautókat – egyebek mellett egy Lamborghini Aventadort és egy Bentley Continentalt -, továbbá jelentős összegű készpénzt is lefoglaltak, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak. A biztosított vagyon értéke megközelíti a másfél milliárd forintot.

A nyomozók 24 gyanúsítottat hallgattak ki, közülük öt ember letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás