Kezdőlap Hírek Leprás csimpánzok - mégsem csak az ember fertőz?
No menu items!

Leprás csimpánzok – mégsem csak az ember fertőz?

A kép illusztráció. Fotó: The New York Age

Leprával való fertőzöttséget mutattak ki vadon élő csimpánzoknál Afrikában. Egyelőre nem tudni, hogyan fertőződtek meg az állatok – közölte a leprával és tuberkulózissal foglalkozó németországi intézet (DAHW).

A kutatók eddig abból indultak ki, hogy a lepra kórokozójának fő hordozója az ember, és hogy az állatok mindig az emberrel való kontaktus nyomán fertőződnek meg. Az elefántcsontparti és bissau-guineai fertőzött majmok azonban valószínűleg sosem kerültek kapcsolatba emberekkel – mondta Jenifer Gabel, a würzburgi DAHW szóvivője.

Az érintett nyugat-afrikai majmok ürülék- és szövetmintájában talált baktériumtörzs genotípusa nagyon ritkán fordul elő embernél. Ezért az állatokban és a természetben más forrásnak is lennie kell” – tette hozzá Fabian Leendert, a Robert Koch Intézet kutatója.

A lepra legyőzése szempontjából ez azt jeleni, hogy nem szabad csak az emberekre összpontosítani, hanem az állatvilágot is figyelembe kell venni” – hangsúlyozta August Stich, a Würzburgi Klinika trópusi betegségekért foglalkozó intézetének főorvosa.

A lepra olyan fertőző betegség, amelynek kórokozója a bőrt és az idegrendszert támadja meg. Baktériuma (Mycobacterium leprae) valószínűleg cseppfertőzéssel terjed. Pontosabbat azonban az 1873-as felfedezése óta eltelt 150 évben nem tudott meg a tudomány.

Egyetlen érintés még nem elég a fertőződéshez, a kontaktusnak szorosnak és hosszantartónak kell lennie. Az átlagos lappangási időszak 3-4 év, de olykor 20 év is lehet

– fejtette ki Gabel.

Évek óta ismert, hogy állatok is lehetnek leprásak. A kórokozót megtalálták például dél-amerikai tatuknál. Egy nemzetközi kutatócsoport DNS-elemzések révén tíz évvel ezelőtt kimutatta, hogy emberek fertőzték meg leprával a tatukat.

A Mycobacterium leprae valószínűleg cseppfertőzéssel terjed. Fotó: Wikipedia

A leprát említették már a Bibliában és ókori egyiptomi múmiáknál is kimutatták.

Az úgynevezett fordított zoonózisok közé tartozik. A zoonózis olyan fertőző betegség, amely természetes úton állatról emberre terjednek. Az elmúlt évben nagy figyelmet kaptak az ilyen betegségek, mivel az eddigi vizsgálatok szerint az új koronavírus denevérektől származik. Állati eredete van például az ebolának, a madárinfluenzának és a HIV-vírusnak is.

A lepra gyógyítható, de világszerte mintegy négymillió embernek kell olykor a legsúlyosabb fogyatékosságokkal és stigmatizálással együtt élnie. Legalább minden tizedik embernél olyan későn fedezik fel a betegséget, hogy a testükön bekövetkezett változások maradandóvá válnak.

A német Robert Koch Intézet szerint a világ lakosságának csupán öt százaléka tud megfertőződni, a többiek immunisak a leprára.

Kutatók mintegy 20 éve dolgoznak a lepra elleni oltóanyag kifejlesztésén. A klinikai tesztek a koronavírus-járvány miatti halasztás után várhatóan tavasszal folytatódni fognak. Amennyiben az eddigi eredményeket sikerül megerősíteni, 2025-re várható az oltóanyag engedélyeztetése.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...