Kezdőlap Autó Luxuscikké vált az autó: hatalmasat drágultak a használt kocsik
No menu items!

Luxuscikké vált az autó: hatalmasat drágultak a használt kocsik

A meghirdetett autók átlagárai 4,62 millió forintra nőttek idén a harmadik negyedévben, miközben 2020 elején még 2,5 millió forintont álltak – közölte a Használtautó.hu portál.

Mint írták, szeptemberben a július-augusztusi átlaghoz mérten 10 nappal 46,8 napra nőtt az autók átlagos értékesítési ideje, amire legutóbb 2019-ben volt példa. 2020-ban átlagosan 42 nap, 2021-ben 38,9 nap volt az eladási idő – emlékeztettek.

Rámutattak: az új autók piaca 9,3 százalékkal csökkent az első háromnegyed évben, a használt autók importja pedig a nyártól szintén visszaesett. A használt autók importja augusztusban 11 százalékkal, szeptemberben már 22 százalékkal maradt el az előző évtől – fejtették ki a Datahouse adataira hivatkozva.

A portál jelezte, hogy a legolcsóbb, 500 ezer forint alatti szegmens kínálata és kereslete egyre csökken, ahogyan az 1 és 1,5 millió forintig autót remélők és kínálók köre is.

A legtöbb vevő továbbra is 1,5-3 millió forint között szűr.

A 3-5 millió forint közötti ársávban érdeklődők aránya az év első felében némiképp nőtt, ahogyan az 5-10 és a 10-20 millió forint között nézelődőké is.

Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője elmondta: a korábbi prognózisok valósággá váltak, az autó luxuscikké válik. Az olcsóbb árkategóriákban egyre többen gondolkoznak a személygépkocsi kiváltásán – tette hozzá.

A szakember szerint a kereslet csökkenésével és a használtautó-piac kínálatbővülésével az árak emelkedése legfeljebb lassulni fog, megállni nem.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.
Hirdetés

Hírek

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.