Kezdőlap Mozaik Március 3-án ismét T-DAY, a tradicionális turisztikai találkozó
No menu items!

Március 3-án ismét T-DAY, a tradicionális turisztikai találkozó

Képaláírás: Bosznai Károly, Henyecz Krisztina és Parti János, a Budapest Marriott Hotel értékesítési és marketing igazgatója. Fotó: Harangozó Dávid/Diplomacy &Trade

Itt a tavasz, nyílnak a virágok és a koronavírus-járvány enyhültével végre megnyílnak a határok is. Minden adott tehát ahhoz, hogy 2022 a turizmus minden szereplőjének eredményes évet hozzon. Így az Utazás kiállítás nyitónapjának estéjén, március 3-án ismét megrendezésre kerülő tradicionális after party, a T-DAY igazán jó alkalom egy örömteli koccintásra, és ami még ennél is fontosabb, találkozásra a szakma rég nem látott szereplőivel. 

Mivel a legendás Symbolban azt láttam, hogy minden szakma megrendezi a maga eseményét, ahol a kollégák lazább körülmények között is találkozhatnak, beszélgethetnek, azt határoztam el, hogy a turisztikai szakmának is megszervezek egy olyan eseményt, ami az önfeledt együttlétről szól. 2009-ben így született meg a T-DAY, vagyis a Tourism-Day, amit azóta mindig az aktuális Utazás kiállítás after partyjaként pozícionáltunk”- emlékszik a kezdetekre Bosznai Károly ötletgazda.

A boldog turisztikai békeévek után azonban elérkezett 2019 és vele a koronavírus-járvány okozta, kétszer is bekövetkező bezárás kényszere. A nyitásokat követő kiemelkedő szállodai-éttermi foglalások szerencsére mindig azt igazolták, hogy az emberek utazni akarnak, újabb élményekre vágynak. Így pedig a turizmusra és a turisztikai szakemberekre talán sosem volt még szükség annyira, mint manapság.

Bosznai Károly, a brand alapítója és Henyecz Krisztina, kommunikációs vezető szándéka alapján ezért is éledt fel újra a legendás T-DAY, amelynek legfontosabb küldetése az, hogy stílusos környezetben, kötetlen esti fogadás formájában biztosítson kapcsolatépítési lehetőséget, találkozási pontot a turizmus szereplői számára. A T-DAY ugyanis azoknak a találkozóhelye, akik a turizmus bármely területén dolgoznak (szálloda-és vendéglátóipar, utazási irodák, rendezvényszervező cégek, légitársaságok, autókölcsönző cégek, és egyéb, turizmusban dolgozó munkatársak), és miközben a régi munkatársakkal is örömmel találkoznak, új kollégákkal, új üzleti partnerekkel is szeretnének megismerkedni.

A szervezők hozzáteszik: a T-DAY mindemellett nemcsak a találkozás örömét adja, hanem egyben lehetőség is a résztvevő cégek, szponzorok számára, hogy üzletük fejlesztéséhez, a terjeszkedéshez megtalálják azokat a potenciális beszállítókat, együttműködő partnereket, tehetséges és elhivatott szakembereket, akik a turisztikai szektorban perspektívát látnak, valamely turisztikai szegmensben keresik a kibontakozás irányait.

Hazánkban minden tizedik munkavállaló a turizmus-vendéglátás iparágban dolgozik. Minden turisztikai szolgáltató a kreatív és szorgalmas emberek munkájára épít, mindarra a szenvedélyes és néha küzdelmes munkára, amit napról napra tesznek bele a vállalkozás működtetésébe. Akár vendégként, akár munkavállalóként lépünk be egy szállodába vagy vendéglátóhelyre, élményt, a másokkal való érzelmi kapcsolódást keressük. Ezért szervezzük meg újra a T-DAY-t, hogy emlékeztessük a turisztikai szakmát: összetartozunk. Ezt az összetartozás érzést szeretnénk erősíteni, ezért dolgozunk, fektetünk be nem kevés időt a szabadidőnkből. Hiszünk a turizmusban és azokban, akik ezt választották hivatásukként” – szól a szervezők Bosznai Károly és Henyecz Krisztina hitvallása.

A T-DAY március 3-án, 21 és hajnali 2 óra között kerül megrendezésre a Budapest Marriott Hotelben. Az online vásárolt jegy ára 3.000 Ft/fő, amelyet ide kattintva lehet előzetesen megvásárolni.

Munkatársunktól

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás