Kezdőlap Tőzsde Márciusban újra növekedési pályára állt a BUX
No menu items!

Márciusban újra növekedési pályára állt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a hónap első felében látott visszaesés után, a háborús feszültség mérséklődésével szinkronban újra növekedési pályára állt, végül 44 726 ponton zárta a márciust, vagyis 2,3 százalékkal emelkedett februárhoz képest.

A BÉT közölte: a részvénypiac összforgalma 736 milliárd forintot tett ki, napi átlagban 35 milliárd forintnak felelt meg.

Mint írták, az orosz-ukrán konfliktus okozta biztonsági, illetve gazdasági bizonytalanság továbbra is jelentősen befolyásolja a tőkepiacokat – ugyan márciusban az orosz, illetve az ukrán tőzsde is újraindult, az árfolyamok mind a globális, mind a hazai piacon jelentős visszaesést mutattak. Az orosz-ukrán tárgyalások, a békekötés esélyének növekedése a hónap második felében megtette a hatását, a pozitív befektetői hangulat mind az indexek, mind a vezető részvények árfolyamának alakulásában tükröződött.

Nem csak a BUX index, a vezető részvények árfolyama is hasonlóan alakult: a hónap első felének mélypontjait követően március végére az OTP Bank, a Mol, a Richter és a Magyar Telekom is erősödött, az olajtársaság, illetve a gyógyszergyártó papírjai havi összevetésben is erősödtek, előbbi 13,1 százalékot, utóbbi 0,8 százalékot emelkedett februárhoz képest.

A kisebb kapitalizációjú kibocsátók közül az Opus, a Waberer’s és a Masterplast is erős hónapot tudhat maga mögött, részvényárfolyamaik 29 százalékkal, 21 százalékkal, illetve 13,6 százalékkal nőttek.

A legnagyobb forgalmat az OTP-részvényekkel bonyolították, a teljes forgalom 75,4 százalékát, csaknem 555 milliárd forintot.

Két jelentősebb vállalati esemény volt: a Delta Technologies új részvénysorozatot vezetett be, míg a DM-KER a Megakrán után a 2. olyan kibocsátó lett, amely a középvállalatok számára kialakított BÉT Xtendről a szabályozott piac Standard kategóriájába lép feljebb.

A befektetési szolgáltatók versenye nem hozott változást az előző hónaphoz képest, ezúttal is a WOOD & Company, a Concorde és az Erste Bank végzett az első három helyen. A WOOD 408,4, a Concorde 338,5, az Erste Bank pedig 260,7 milliárd forint értékű forgalmat bonyolított márciusban – közölték.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás