Kezdőlap Tech MI Koalíció: digitalizációval, automatizációval növelhető a versenyképesség
No menu items!

MI Koalíció: digitalizációval, automatizációval növelhető a versenyképesség

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére megtartotta első szakmai napját a Digitális Jólét Program keretében létrejött Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A tájékoztatás szerint az MI Koalíció első szakmai napján 150 tagszervezet által delegált 250 résztvevőnek nyílt lehetősége megbeszélni az együttműködés kereteit, és megkezdték a tartalmi munkát.

A közlemény idézi Solymár Károly infokommunikációért felelős helyettes államtitkárt, aki megnyitó beszédében elmondta, a mesterséges intelligencia az a terület lehet az 5G fejlesztések mellett, amelyben európai színtéren az elsők közé kerülhet az ország.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy a hazai mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások körében minden felmérés szerint jelentős a lemaradás a digitalizáció és az automatizálás terén. Ez komoly versenyképességi kihívást jelent, és azonnali beavatkozást igényel. A digitális technológiák, az automatizáció és a mesterséges intelligencia alkalmazások javítják a hatékonyságot és a termelékenységet, lehetővé teszik, hogy az értékes emberi munkaerő a magasabb hozzáadott értékű munkafolyamatokra fókuszáljon.

Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke a szakmai napon kiemelte, az MI Koalíció alapítóinak szándéka, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányait, és állandó fórumot biztosítson.

Chaesub Lee, az ITU szabványosítási hivatalának igazgatója budapesti útján köszöntötte az MI Koalíció tagjait a szakmai nap alkalmából, és tájékoztatta a résztvevőket az ITU mesterséges intelligencia témakörében végzett tevékenységeiről.

Szertics Gergely, az MI Koalíció szakmai vezetője bejelentette, hogy a koalíció hamarosan megkezdi egy “MI Térkép” kialakítását, ami online felület lesz a mesterséges intelligencia felhasználásával működő gyakorlati megoldások gyűjtésére.

A résztvevők a szakmai napon meghatározták azokat a projekteket, amelyek mentén megkezdik az első negyedéves munkát – számolt be az MTI.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

America First: januártól jól megdrágulnak a nemzeti parkok belépői az USÁ-ban

Az amerikai belügyminisztérium bejelentése szerint 2026 januárjától...

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.