Kezdőlap Gazdaság MNB inflációs elemzés: árazási bizonytalanság, volatilitás hatásai
No menu items!

MNB inflációs elemzés: árazási bizonytalanság, volatilitás hatásai

A gazdaság újraindulásának első hónapjait az árazási döntésekben a szokásosnál nagyobb bizonytalanság és volatilitás jellemzi, aminek hatásai a júliusi inflációs adatban is jelentkeztek – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A jelenség hátterében több statisztikai és gazdasági jellegű tényező együttes hatása áll – olvasható az MNB honlapján közzétett elemzésben.

Kifejtik, egyrészt a KSH júliusban már szélesebb körben végezte el az árfelírást a járvány által jobban érintett hónapokhoz képest, másrészt a korlátozások fokozatos feloldása következtében néhány részpiacon a koncentráltan megugró kereslet, míg egyes termékek esetében a termelési láncok fokozatos helyreállása miatt átmenetileg korlátozott elérhetőség volt jellemző.

Ismertetik, hogy 2020 júliusában az éves összevetésben számított infláció 3,8 százalék volt, míg a maginfláció 4,5 százalékon alakult. Az indirekt adóktól szűrt maginfláció 4,1 százalékos értéket mutatott, az előző hónaphoz képest az infláció 0,9 százalékponttal, míg a maginfláció 0,5 százalékponttal nőtt.

A Magyar Nemzeti Bank értékelése szerint a júliusi infláció emelkedését elsősorban az üzemanyagok árindexének növekedése magyarázza, a maginfláció emelkedését döntően az iparcikkek áremelkedése okozta.

Az iparcikkek éves inflációjának júliusi emelkedése mögött alapvetően a személygépkocsik árdinamikája állt. A piaci szolgáltatások éves inflációja az előző hónaphoz képest lényegében nem változott. A belföldi üdülés esetében volt megfigyelhető érdemi áremelkedés. Az élelmiszerek inflációja lényegében nem változott az előző hónaphoz képest. A szabályozott termékek árai júniushoz képest emelkedtek, amit a közterületi parkolás ingyenességének megszűnése okozott.

Az üzemanyagárak a világpiaci olajárak elmúlt időszaki számottevő növekedésének és a termékkör – július 1-től életbe lépő – jövedékiadó-emelésének következtében nőttek az előző hónaphoz képest.

A dohány ára a júliusi jövedékiadó-emelés következtében emelkedett.

A lakosság inflációs várakozásai júliusban lényegében nem változtak júniushoz képest, miután az előző hónapokat magasabb volatilitás jellemezte – írja az MNB értékelésében.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...