Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Moratórium - MNB: nem érheti hátrány a nem törlesztőket
No menu items!

Moratórium – MNB: nem érheti hátrány a nem törlesztőket

A Magyar Nemzeti Bank felszólította a hitelintézeteket és a pénzforgalmi szolgáltatókat hitelezési aktivitásuk fenntartására, valamint arra, hogy a törlesztési moratórium igénybe vevőit ne zárják ki a hitelezésből.

A jegybank közölte: elsődleges fontosságúnak tartja, hogy a koronavírus-járvány kapcsán kialakult rendkívüli helyzetben, illetve az azt követő időszakban a pénzügyi közvetítő rendszer képes legyen a hitelezési tevékenység folytatásával továbbra is biztosítani a lakosság és a vállalatok, illetve a gazdaság egyéb szereplői számára a tevékenységükhöz szükséges források rendelkezésre állását.

Ennek támogatása érdekében a jegybank több, a hitelintézetek likviditását, illetve hitelezhető forrásokhoz jutását biztosító intézkedést is tett: például NHP Hajrá hitelek bevezetése, kötelező tartalék csökkentése, tőkekövetelményre vonatkozó előírások enyhítése.

A jegybank elvárja, hogy az érintett intézmények hitelezési aktivitásukat tartsák fenn, azaz a megfelelő hitelképességgel rendelkező ügyfelek részére továbbra is biztosítsák a szükséges forrásokat.

Az MNB szerint nem fogadható el, hogy az adósok hitelképességének megítélése önmagában a moratórium ténye miatt romoljon, és emiatt kizárják őket a hitelezésből.

Az MNB álláspontja, hogy az érintett adósokat csak a moratóriumra vonatkozó információ alapján nem lehet rossz adósként elkönyvelni, helyzetük minden esetben egyedileg vizsgálandó – írták.

Mint közölték, az MNB helyszíni vizsgálatai és helyszínen kívüli felügyelési tevékenysége során kiemelten fogja figyelni ezen elvárások teljesítését.

Amennyiben olyan magatartást tapasztal, hogy kizárólag a moratóriumban való részvétel miatt utasítanak el hitelkérelmet, illetve a moratóriumra vonatkozó információkat a KHR felé hibásan vagy hiányosan jelentik, a jogszabály által biztosított lehetőségével élve meg fogja tenni az általa szükségesnek tartott intézkedéseket – tette hozzá a jegybank.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás